Királyságok a mai Európában
2013. április 16. 17:56
Korábban
Nagy-Britannia
Anglia 871-ben létrejövő királysága és a 843-tól létező Skót Királyság hosszas háborúzást követően hivatalosan 1603-ban lépett perszonálunióra, amelynek élére a skót Stuart-dinasztia lépett. 1707-ben az Acts of Union értelmében Anglia és Skócia Nagy-Britannia Királysága néven egyesült, majd 1801-ben Írország is belépett az unióba, így az államot ettől kezdve Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának hívták. Azonban 1927-től – Írország függetlenségének kikiáltása miatt – ismét névváltás következett: azóta hivatalosan Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságaként emlegetik a nyugat-európai szigetországot.
Egy 2006-os felmérés szerint a monarchikus államformát a lakosságnak mindössze 16 százaléka cserélné le köztársaságra, azonban az "alattvalók" 30 százaléka II. Erzsébet halála után már eltörölné a nagy múlttal rendelkező monarchiát, Skócián belül pedig már évek óta folyamatosan növekszik a republikanizmus és a függetlenség iránti vágy, s egy jövőre esedékes népszavazás keretében akár el is szakadhatnak az Egyesült Királyságtól.
A Buckingham Palota
Az ország és a Brit Nemzetközösség élén az 1917-ben létrejött, a világ legismertebb uralkodói dinasztiája, a Windsor-ház áll, amelyet V. György király rendelettel alapított a korábban használatos Szász–Coburg–Gothai-ház elnevezésből, mivel a Német Császárság ellen vívott világháború miatt jobbnak látta megszakítani családi kapcsolatait a németekkel, s lemondani a német nemesi címekről.
Az állam élén az 1952 óta regnáló II. Erzsébet áll, utóda pedig fia, Károly walesi herceg. Az 1917-es rendelet kizárta a mindenkori trónörökös leányleszármazottait a királyi fenség megszólítás és a hercegi rang kiváltságából, azonban a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció tavaly elhatározta, hogy három évszázad után mentesíti a brit trónutódlási törvényeket a vallási diszkriminációtól és a nemek közötti megkülönböztetéstől.
Az ügynek az adott aktualitást, hogy Katalin cambridge-i hercegnő - Vilmos hercegnek, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fiának hitvese - első gyermekét várja. Az idén január elején kiadott pátenssel II. Erzsébet visszavonta saját néhai nagyapja, V. György király dekrétumát, így ha Vilmos herceg első gyermeke leány lesz, akkor is megilleti majd a királyi fenség megszólítás és a hercegnői rang.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap