Megoldhatták a grönlandi vikingek rejtélyét

A kutatók évek óta értetlenül állnak azon rejtély előtt, hogy miért hagyták el a vikingek leszármazottai Grönlandot a 15. század végén. A régészek egy friss kutatás szerint most úgy vélik, nem az éhezés és a betegségek, hanem a felmerülő gazdasági és identitásbeli problémák játszottak vezető szerepet abban, hogy a grönlandiak visszatérjenek őseik földjére.

Gazdálkodókból fókavadászok

1408. szeptember 14-én Grönland szigetén Thorstein Olafsson és Sigrid Björnsdottir egybekötötték életüket, a ceremóniára a Hvalsey fjordban lévő öt méter magas templomban került sor. A mennyasszony és a vőlegény számára a templom félhomályában bizonyosan nehéz lehetett megismerni a másikat, hiszen a grönlandi késő nyár gyenge fénye csak apró nyílásokon keresztül hatolt be a templomba. A ceremóniát követően a vendégek fókahússal csillapították éhségüket.

Az izlandi férfi és a grönlandi lány esküvője egyike volt az utolsó népünnepélyeknek az északi viking kolóniában. Minden akkor ért véget, amikor az utolsó olajlámpák is kifogytak Grönland településein. A vikingek leszármazottai a 10. századtól kezdve közel 500 éven át kitartottak az észak-atlanti előőrsben.

A középkor kedvező klimatikus viszonyai lehetővé tették a mai Norvégia, Dánia és Izland lakóinak, hogy a védett fjordokban gazdaságok százait hozzák létre, s több tucat templomot emeljenek. Eltűnésüket a mai napig rejtély övezi. Mostanáig sok szakértő azt feltételezte, hogy az éghajlat lehűlése és a terméscsökkenésből eredő éhínségek kialakulása okolhatók a skandináv kolóniák eltűnéséért, azonban egy kanadai-dán kutatócsapat most úgy véli, képes megcáfolni eme hanyatlási elméletet.

A kutatók több száz emberi és állati csonton végeztek izotópos elemzéseket a szigeten. A Journal of the North Atlantic című folyóiratban közzétett tanulmányukban az egyik legrészletesebb képet tárják az olvasók elé a skandináv telepesek étkezési szokásairól. A kutatások azt mutatják, hogy egy esetleges éhínség aligha vezethetett a térség elhagyására, hiszen amikor hidegebbre fordult az idő, a mezőgazdasági termelésről és az állattenyésztésről a grönlandiak meglepő gyorsasággal váltottak át a tengeri étel alapú étrendre, azaz főállású fókavadászok lettek.

A betelepülések kezdetén, a 11. században az étrend csupán 20-30 százalékban állt tengeri eredetű táplálékból, azonban a következő évszázadokban folyamatosan emelkedett ez az arány, s a 14. századra már 80 százalékra nőtt, magyarázza Jan Heinemeier, a dániai Aarhus Egyetem kutatója. Tehát a csapat megerősítette, hogy a grönlandi vikingeknek akkor is bőven volt mit enniük, amikor az idő hidegebbre fordult. A csontelemzések azt mutatják, hogy a vikingek ritkán ettek a saját állatállományukból. A szigeten az éghajlat a 13. század közepén kezdett lehűlni, a nyár hűvösebbé lett, heves viharok tomboltak, a tél pedig hátborzongatóan hideggé vált. A szarvasmarhákat ilyenkor a fjordok menti legelőkre próbálták átterelni.

A kisebb gazdaságok fokozatosan áttértek az igénytelenebb juhok és kecskék tartására. A kutatások szerint a vikingek legtöbb idejüket immáron a fókavadászattal töltötték, s nem tettek nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy háziállataik túléljék a klímaváltozással járó fagyos teleket. A csontok vizsgálata pedig azt is kiderítette, hogy semmilyen szokatlan járvány nem okolható a hátrahagyott területek elnéptelenedéséért.

Növekvő izoláció

Tehát, ha sem éhezés, sem betegségek nem ütötték fel a fejüket, akkor vajon mi váltotta ki a grönlandi települések elnéptelenedését a 15. század második felében? – fogalmazódott meg a gondolat a szakértőkben, akik azt gyanítják, hogy az egyre inkább elviselhetetlenebbé váló élet szimptómái késztették a skandináv bevándorlókat a távozásra. Fontos lehetett, hogy drasztikusan lecsökkent a kereslet a rozmáragyarra és a fókabőrre, a grönlandi kolóniák legfontosabb exportcikkeire. Továbbá a 14. század közepére a Norvégiába és Izlandba menő rendszeres hajóforgalom is megszűnt.

Így a grönlandi lakosok egyre inkább elszigetelődtek az anyaországtól. Habár nagy szükség lett volna az építkezésekhez a vaseszközökre, ezeket sem tudták beszerezni, így gyakran puszta kezük segítségével húzták fel otthonaikat. „Egyre nehezebb volt a grönlandiak számára a szigetre vonzani az európai kereskedőket” – tette hozzá Jette Arneborg, a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum régésze. „Kereskedelem nélkül pedig nem lehet hosszú távon túlélni.”

A telepesek a tudósok feltételezései szerint azért is aggódhattak, hogy eltűnőben volt a századokkal korábban „magukkal hozott” skandináv identitásuk, hiszen egyre inkább halászoknak és vadászoknak látták magukat, s nem állattenyésztőnek és földművelőnek, ahogyan korábban. A társadalmi státuszuk a földtől és az állatállománytól függött, azonban az ezekből származó csökkenő bevételeik már vajmi keveset segítettek a túlélésben.

„Habár a vikingek leszármazottai a kezdetek kezdetén hozzáigazították életmódjukat az északi viszonyokhoz, a kulturális gyökereiket nem tépték ki magukból” – mondta Arneborg. Később azon egyre inkább az eszkimókhoz kezdtek hasonlítani. „Az identitás és a realitás közötti egyre növekvő szakadék nyilvánvalóan a kirajzás mellett szólt” – tette hozzá a kutató.

Rendezett kiköltözés

A régészek a kései időszakból alig találtak fiatal női vagy férfi csontvázakat. A 15. századra egyre több fiatal grönlandi döntött úgy – mivel nem látta biztosítottnak szigetbeli jövőjét –, hogy elhagyja otthonát, s visszatér ősei földjére. „A helyzet feltehetőleg hasonló lehetett a maival, amikor a fiatal görögök és spanyolok a gazdaságilag megbízhatóbb és jövedelmezőbb országok felé veszik az irányt” – mondta Lynnerup. Ezenkívül abban az időben egy, a vidéki területek felé történő kivándorlás is megfigyelhető volt a skandináv országokban, így Izland, Dánia és Norvégia felszabaduló gazdaságai be tudták fogadni a Grönlandról érkezőket.

Azonban a grönlandiak otthonaikat nem egyik pillanatról a másikra hagyták ott. Eltekintve egy püspöki sír aranypecsétjétől, értékesebb leleteket, például aranyat vagy egyéb nemesfémet eddig sehol nem találtak a szigeten a régészek, amiből arra következtettek, hogy a kolónia nem kapkodva, hanem rendezett és átgondolt módon, az értékeiket magához véve hagyta el a szigetet. „Ha a grönlandiak betegségek, éhínségek és egyéb katasztrófák közepette haltak volna ki, akkor minden bizonnyal találtunk volna értékesebb leleteket is” – összegezte Lynnerup.

A cikk elején említett pár az esküvőjük után sem sokkal szintén elhagyta Grönlandot. Izlandon a házaspárnak írásos bizonyítékot kellett bemutatnia a helyi püspöknek, hogy a hatályos egyházi szabályoknak megfelelően kötötték egybe életüket. Ez az igazolás az utolsó dokumentum, amely a grönlandi telepesek életéről tanúskodik.