2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

A titkosszolgálati iratok forrásértékének
„kliozófiai relativitáselmélete”

2012. december 29. 13:49 Gyarmati György

Kezdjük egy „autentikus forrásból” származó maximával. A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium, közkeletűen a híres-hírhedt Stasi hírszerző részlegének egykori vezetője, Markus Wolf szól arról memoárja bevezetőjében, hogy „a James Bond féle filmek és könyvek hősei nem mutatnak több hasonlóságot a hírszerző szolgálatok valóságos szereplőivel, mint Walt Disney meseállatkái az erdők, sztyeppék és szavannák állatvilágával. A hírszerző szolgálatok főnökeinek az idegei lényegesen kisebb megerőltetésnek vannak kitéve, mint a filmbéli hősöké, s az őáltaluk irányított tevékenység – ideális esetben – teljes csendben és észrevétlenül folyik.” Ugyanakkor – folytatja az összeomlás nyomán elhíresült kémceleb – „az általam vezetett szolgálat tevékenységének csúcspontja a hidegháború időszakára datálódik. Ebben a korszakban mindkét fél engesztelhetetlen ellenségképet alakított ki. Mi »imperialista agresszort« láttunk ellenfelünkben, a másik fél jó részének szemében viszont mi testesítettük meg »a Gonosz uralmát«”. (Markus Wolf: Az arc nélküli ember. Zrínyi Kiadó, Budapest. 1998. 7-8. o.)

Dezinformálás

Az utókori feltárás épp e csendes névteleneket és arcnélkülieket kísérli meg nevesíteni, fantomképen túlmenően beazonosítani, egyéni és szervezetszerű ténykedésüket librettósítani: mondhatnók úgy is, hogy a csendet „megzenésíteni”. (Versus, Simon & Garfunkel: The Sounds of Silence.) Miután viszont a titkosszolgálati munkában a kívánatos információ megszerzése és célba juttatása alapfeladathoz kapcsolódóan egyenértékűen fontos a dezinformálás is, Wolf korhűen bipoláris világmagyarázatának csak egyetlen aspektusára reagálok. Ez pedig az elhallgatásban megtestesülő dezinformálás.

A háromszáz oldalt meghaladó – egyébiránt tanulságos és olvasmányos – visszaemlékezés ugyanis egy sort sem veszteget az „imperialista agresszorok” és „a Gonosz uralmát” reprezentáló rendszerek egyik alapvető különbségére. Arra, hogy az utóbbiakban a sajátjukként uralt alávetett társadalom számottevő részét annál is kiterjedtebb apparátussal fürkészték, hálózták be ellenség-felderítés céljából, mint a deklaráltan ellenségesnek tartott antikommunista „külvilágot”. Miközben a szerzőt – még egy passzust idézve tőle – az is inspirálta, hogy „elgondolkodjam az általunk szocializmusnak tartott rendszer egyre inkább előrevetülő betegségeinek tünetein és okain”, sehol nem tematizálódik, hogy a „létezett szocializmusok” nem kisebb vehemenciával szervezték a rendszer önvédelmét a sajátjukként uralt társadalmak többségével szemben és saját államhatáraikon belül, mint az azon túli tágabb világ „imperialista agresszorai” ellenében.

Az alighanem még várat magára, hogy megismerhessük – kikutassuk és kiszámoljuk, vagy legalább hozzávetőlegesen megbecsüljük (márkában, forintban, rubelben, złotiban): mekkora tényleges hátrányt szenvedtek az ellenlábas rendszerek hidegháborús versenyében a szocialista országok csak azáltal, hogy erőforrásaik hírszerzésre és elhárításra fordított hányadát eleve – legkevesebb – megduplázta az ún. „belső ellenséges erők” felderítésének apparátusa, a hozzá rendelt infrastruktúra és logisztika üzemben tartása, illetve mindennek „internacionalista” léptékben való kiépítése, működtetése. S az információkra való rátalálás közepette hány dezinformációs buktatót kell majd – legalábbis megpróbálni – elkerülni ennek feltárása során.

Továbblépve, nem csupán nemzetgazdasági nézőpontból folytatható a titkosszolgálatok (fennmaradt) hagyatékának felmérése, forrásértékük megbecsülése az információk/dezinformációk labirintusa mentén, hanem a ránk maradt iratanyag „hagyományos” történetírói módszereivel közelítve is. Induljunk ki annak a két szélsőséges esetnek a vitatásából, amely a tárgyról folyó közbeszédben mindmáig vissza-visszatérően felbukkan. a) Attól, hogy a szóban forgó iratok egy része „illegitim” módon szerzett információkat tartalmaz – és e hányad óhatatlanul visszahat a többire is – egészében hiteltelennek kell-e tekintenünk ezeket az iratokat. b) Ellenkező végletként tekintettel lehetnénk arra, hogy mivel ezen iratok egyívású bennfentesek kulisszák mögötti zárt láncában keletkeztek – azaz, úgymond nem volt ok, motiváció önmagukat dezinformálni –, adataik, információik hitelesnek fogadhatók el. Kellő mennyiségű forrás tanulmányozása nyomán mindkét esetre vonatkozóan ellenpéldák sokaságával cáfolható ez a vélelem.

Harmadik esetként tegyünk egy hevenyészett összevetést más forráscsoportokkal. Mennyivel hitelesebbek az állambiztonsági iratoknál az éves vagy ötéves tervek teljesítéséről készült győzedelmi híradások, a pártkongresszusok önlegitimálást és/vagy önmegnyugtatást célzó beszámolói? Mennyivel hitelesebbek a felsőbb szerveknek készített termelőszövetkezeti zárszámadások, vállalati mérlegek, a tanácsi kampánybeszámolók avagy a szakszervezeti hangulatjelentések?

Minden említett intézmény kényszeresen törekedett a pozitívumok megjelenítésére – közkeletűen a kozmetikázásra –, mert különben önmagáról állított volna ki számonkérést is kockáztató rossz bizonyítványt. Nem arról van szó, hogy egészében használhatatlanok az említett dokumentumok, hanem arról, hogy akár tárgyi információk esetében is ugyanazon lapokon követhetik egymást valós és kérdéses hitelességű adatok, megállapítások, s a történésznek ebből az egyvelegből kell múltat rekonstruálnia.

Mindezekhez képest az állambiztonsági szervek a rendszer szempontjából nemkívánatos, deviáns, netán ellenséges jelenségek felderítésére, vizsgálatára voltak rendszeresítve, funkcionálisan erre voltak dresszírozva. Így szinte magától értetődő, hogy az általuk keletkeztetett dokumentumok – az előbb példaként említett szervekhez képest – az események negatív kópiáját rögzítették, és nem nyilvános(!), publikussá soha nem válónak gondolt(!) anyagaik sötétebb tónusokban tudósítottak alkalmasint ugyanazon jelenségekről, történésekről.

De az általunk ismerhető források alapján nem állítható, hogy csak és kizárólag történetileg használhatatlan információkból állnának össze e dokumentumok. Ugyanúgy keverednek az azonosíthatóan helytálló adatok, a hamis állítások és a tendenciózus interpretálások ezekben az iratokban is, mint a már említett más típusú iratkeletkeztető fórumok anyagaiban. Témaspecifikus jellemzőként az rögzíthető, hogy – kritikai olvasatban – ellenkező előjellel korrigálandó a párt, az állami, és a „félállami” szervezetek (Hazafias Népfront, szakszervezetek) forrásaiban tükröződő „pozitív felülírtság”, mint a most taglalt titkosszolgálati iratokban megjelenő – funkcionálisan ellenségkeresési ambíciók által vezérelt, s azt verifikálni, „felmutatni” igyekvő – negatív túldimenzionáltság.

Könnyebb a helyzete – ha egyáltalán van ilyen – a most szóban forgó kérdéskör kutatójának, midőn a következő mondatokkal találkozik egy szerzetes, Vezér Ferenc kihallgatási jegyzőkönyveiben: „Rendszeresen adtam utasításokat, hogy gyilkoljanak meg szovjet katonákat, minél többet és a gyilkosságokat nekem jelentsék. Alakulatom tagjai az én utasításomat végrehajtották, kb. 30 szovjet katonát gyilkoltak meg és ezekről nekem rendszeresen jelentést tettek. Állandóan hangoztattam előttük, hogy szovjet katonát megölni nem bűn, gyilkosságaikat gyónják meg nekem, én majd feloldozom őket. … Ily módon a gyóntatószéket is felhasználtam bűncselekményeim érdekében. … A fenti bűncselekményeim mellett utasítást adtam >polgárőreimnek<, hogy védjék meg a szegényparasztoktól a fasiszta Endre László és a többi pálosszentkúti földbirtokosok vagyontárgyait. Embereimmel ezért a szegényparasztoknál házkutatásokat tartottam, hogy az elmenekült földesurak vagyonát megőrizhessük. Templomi prédikációimban igyekeztem a demokratikus elemeket megfélemlíteni és a szószéken őket kipellengéreztem.” (ÁBTL 3. 1. 9. V-96674/3. 140-154. o.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár