A vörösterror 133 napja

A megtorlás iratai

2012. december 29. 15:30 Szakolczai Attila

Mióta létezik az 1956-os forradalom és szabadságharcnak történeti (vagy magát annak mutató) irodalma, azóta alig készült olyan munka, amely ne támaszkodna a forradalomra következő megtorlás pereinek irataira, következésképpen ismereteink jelentős része a periratokon nyugszik.


Történeti források?

Nincs is semmi rendkívüli abban, hogy a Kádár-kor hivatalos történészei az „ellenforradalmárok” „ellenforradalmi bűncselekményeit” feltáró büntetőeljárásokból írták meg az ellenforradalom történetét, annál különösebb azonban, hogy ezek az iratok a rendszerváltozás után is megőrizték kivételezett helyüket: azokat a forradalom legfőbb forrásainak tekintjük, és akként használjuk.

Egyaránt annak tekinti két amúgy meglehetősen különböző történész, M. Kiss Sándor és Gyáni Gábor. M. Kiss Sándor szerint: „A forradalom történetének leggazdagabb forrásanyagát kétségtelenül a belügyi és igazságügyi szervek által képzett iratok: kihallgatási jegyzőkönyvek, rendőrségi és ügynökjelentések, a nyomozó szervek által készített összeállítások és a bírósági iratok képezik.” Gyáni Gábor: „A megtorlás során, a megtorlás eredményeként, vagyis a felelősségre vonás során keletkezett dokumentumok alkotják ötvenhat történeti elbeszélésének az egyik legfontosabb forrásanyagát: mindenekelőtt a peranyagok, illetve a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek.”

Velük szöges ellentétben Kenedi János már 1996-ban a priori hamisnak tekintette mindazt, amit a jegyzőkönyvek tartalmaznak, és csak azt tartja 1956-ra vonatkozó történelmi forrásként használható szövegnek, amit más, a periratokon kívüli, azoktól független dokumentumok igazolnak. Bibó István jegyzőkönyveinek kötetbe rendezésekor csak azokat közölte, amelyek Bibó nyilvánosság elé szánt megnyilatkozásaival kapcsolatosak, vagyis a jegyzőkönyvekben fennmaradt állításai, történetei más, hiteles forrásokkal összevethetőek és igazolhatóak voltak. Szerinte a periratoknak önmagukban nincs forrásértékük, legföljebb arra alkalmasak, hogy megerősítsék más, megbízható dokumentumokból nyert ismereteinket.

Szerinte le kell mondani a periratok ötvenhat forrásaként való használatáról minden olyan esetben, amikor nincs lehetőség más forrásokkal összevetve igazolni a bennük foglalt állításokat. Elviekben egyetértek Kenedivel: a periratokban, de legalábbis azok egy, egyelőre meghatározhatatlan hányadában nem az ötvenhatban történtek elbeszélései találhatók, hanem olyan konfabulációk, amelyek lehetővé tették a perbe fogottak elítélését. A továbbiakban ezeket ötvenhetes történeteknek nevezem, függetlenül attól, hogy a büntetőeljárást 1957-ben vagy később folytatták le.

Azonban Kenedi következtetését követve le kellene mondanunk ötvenhat mindazon területeinek kutatásáról, amelyekről nem rendelkezünk más típusú, hiteles forrásokkal. A periratok kizárásával vajmi keveset tudnánk például a munkástanácsok megalakulásáról és működésük korai szakaszáról, és szinte semmit a tömegakciókról, elsősorban a fegyveres harcról. Mert – ellentétben olyan fegyveres küzdelmekkel, háborúkkal, amelyek viszonylag nagy számú egykorú iratot, a történész számára primér forrást hagytak ránk – az ötvenhatos tömegakciókról, az ötvenhatos szabadságharcról csak alig elvétve készültek (netán maradtak fenn vagy sikerült eddig feltárni) egykorú, hiteles forrásnak tekinthető iratot.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!