Mérgezések a közelmúltban
2012. december 3. 12:09 MTI
Korábban
Litvinyenko
Alekszandr Litvinyenko (1962-2006): orosz ellenzéki, volt titkosszolgálati tiszt. Litvinyenko 1988-ban lett a szovjet titkosszolgálat, a KGB tisztje, majd a Szovjetunió széthullása után a KGB utódszervezete, az FSZB alezredese. 1998-ban állt a nyilvánosság elé azzal, hogy főnökeitől utasítást kapott a később Londonba menekült oligarcha, Borisz Berezovszkij meggyilkolására, majd azt állította, hogy az 1999-ben elkövetett, több mint 300 áldozatot követelő és a második csecsen háború kirobbantásához ürügyül szolgáló házrobbantásokat az FSZB követte el.
Litvinyenko a megtorlástól tartva 2000-ben Londonba szökött, ahol politikai menedékjogot és később brit állampolgárságot is kapott. Több leleplező könyvet is írt, s 2006-ban nyomozásba kezdett a neves orosz tényfeltáró újságírónő, Anna Politkovszkaja meggyilkolásával kapcsolatban.
Litvinyenko nem sokkal később, 2006. november 26-án hosszas haláltusa után halt meg egy londoni kórházban, a boncolás szervezetében a halálos adagot több mint tízszeresen meghaladó 210-es izotópú, radioaktív polóniumot mutatott ki. A mérgezés pontos körülményei ma sem ismertek, valószínűnek tűnik, hogy Litvinyenkót két egykori ügynöktársa mérgezte meg a Kreml megbízásából egy londoni szállodában teázás közben november 1-jén. A feltételezett tetteseket Oroszország nem adta ki a gyilkosság ügyében nyomozó brit hatóságoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap