2021. nyár: Végzetes asszonyok
ITT támogathatsz bennünket

Trianonról, a magyarokról és a szomszédokról

2012. november 10. 16:13

A mai magyar külpolitika már rég nem törekszik a határok megváltoztatására, csak a határon túli kisebbségek helyzetének méltányos rendezésére. A magyar kisebbségi közösségek védelme és támogatása nem mosható össze a „nagymagyar” nacionalizmussal, noha szomszédjaink ezt előszeretettel teszik meg.


A magyar nacionalizmus változatlansága

Lucian Leuştean számos megállapításával nem lehet nem egyetérteni. Kivált azokkal, amelyek Koltay Gábor Velünk élő Trianon című filmjére vonatkoznak. Ami a film stílusát illeti – az végül is ízlés dolga, van, akinek tetszik, és nem patetikusnak, hanem magasztosnak, ünnepélyesnek látja. Más lapra tartozik, hogy ez a hangnem egy történelmi dokumentumfilm esetében kissé idejétmúltnak tűnik. Ennél viszont sokkal nagyobb baj, hogy a film szakmailag is számos kívánnivalót hagy maga után. Mégpedig nemcsak az események tendenciózus bemutatásával, hanem egyoldalúságával, a magyar nézőpont kizárólagosságával. Holott a kérdésben legalább annyi szempont létezik, ahány nemzetiség élt a történelmi Magyar Királyság területén 1918-ban.

Sajnálatos tehát, hogy épp ez az alkotás hivatott bemutatni a Trianonnal kapcsolatos „magyar álláspontot”, mi több, „képviselni” azt Romániában. És ez azért is szomorú, mivel Trianon kérdéskörének még Magyarországon belül is számos eltérő értékelése létezik. A filmből viszont hiányoznak azok a szakértők, akiknek a véleménye – noha szakmai kompetenciájuk e téren megkérdőjelezhetetlen – egy másik szemléletet képvisel(ne), és ezért feltehetően nem igazán illettek volna be Koltay Gábor (illetve Raffay Ernő vagy Nemeskürty István) koncepciójába. Koltay egyébként egy interjúban ezt nyíltan fel is vállalta, azaz hogy „ebben a filmben az én kérdéseim gyűjteménye szerepel, s a válaszadókat is én választottam ki.”Mindazonáltal a felelősségből jócskán kijut a magyar baloldali és liberális köröknek is, mivel azok a kérdéssel nem törődve úgymond az egész témát átengedik másoknak, majd pedig háborognak, ha nekik nem tetsző művek születnek… Pedig ott is bőven akadna szellemi és anyagi tőke egy másik vélemény megjelenítésére.

A film értékelése mellett azonban Lucian Leuştean számos más, vitára ingerlő gondolatot is felvetett. Az egyik George Barany magyar származású amerikai történész idézett állítása, amely szerint „a magyar nacionalizmus… amennyire változik, annyira ugyanolyan marad”. Pedig a magyar nacionalizmus igenis változik. Jobban mondva: megnyilvánulásainak többsége valóban nem sokban különbözik a Trianont követő időszakban tapasztaltaktól, de hatása – és ez a lényeges különbség – összemérhetetlen vele. Míg a történelmi Magyarország 1918–20-as összeomlásának sokkja az egész nemzetet megrázta, és az gyakorlatilag a második világháború végéig egyfajta revíziós transzban élt – a politikáját épp erre építő elit hathatós támogatásával –, a mai magyar nacionalizmus inkább periferikus jelenségnek tekinthető.

Kétségtelen, hogy létezik, és időnként a politikában is hangsúlyosabban jelen van, ám mozgósító ereje jóval kisebb, mint ahogy azt a magyar nacionalisták szeretnék (nem beszélve a magyar revizionizmus paranoiájában élő – vagy azt csupán saját, jól felfogott érdekükből tápláló – szomszédos nacionalistákról). A századfordulón meglévő („birodalmi”) magyar nacionalizmusnak már csak nyomai, mégpedig meglehetősen groteszkül ható nyomai figyelhetőek meg, az irredenta és soviniszta eszmék pedig nagyjából jól körülhatárolható, nem számottevő területekre szorultak vissza. Bár ezekben a körökben szabályos kis zárt világot alkotnak, és látszólag virulnak, a magyarok többsége már nem kapható az innen jövő gondolatokra. A magyar „átlagember” nacionalizmusának foka jól mérhető a nemzeti érzésre alapozó, azt gerjesztő pártok nem éppen meggyőző választási eredményeiben, de a legjobban mégis az állampolgárságról szóló szerencsétlen népszavazás szemlélteti.

Megkülönböztetendő azonban az a „nacionalizmus”, amely a határon túli magyar kisebbségek vélt vagy valós sérelmeire való reakcióként jelenik meg. A magyar kisebbségi közösségek védelme és támogatása ugyanis korántsem mosható össze az „irredenta” vagy „nagymagyar” nacionalizmussal, noha szomszédjaink ezt előszeretettel teszik meg. A határon túli nemzetrészek józan védelme nem irredentizmus, hanem egy nemzetállamokra épített berendezkedés velejárója. A szomszéd államok elitjei azonban „elszoktak” a magyar (össz)nemzeti törekvések képviseletétől. Ezt ugyanis a második világháborúból vesztesként kijövő ország eleinte nem vállalhatta fel, később – belső és külső okokból kifolyólag – nem is akarta felvállalni. És miközben a nemzeti érzés Magyarországon a háttérbe szorult, egyes szomszédjai esetében – kivált Ceauşescu Romániájában – kimondottan felvirágzott. Ezért fogadták olyan nagy megütközéssel és ellenségességgel – még a nyolcvanas években –, amikor Magyarország elkezdte felemelni a szavát a határon túli, egyes esetekben nyílt és erőteljes asszimilációs hatásnak kitett nemzetrészei érdekében.

Pedig a nemzeti kérdés felvetése összehasonlíthatatlanul gyengébben, mondhatni félénkebben történt a második világháborút megelőző irredenta ideológiánál, Trianon de facto el nem ismerésénél. (Nem beszélve arról, hogy a revíziós elképzelések már önmagukban is összetett képet mutattak – a spektrum az etnikai – a magyar többségű területekre vonatkozó – revízió követelésétől az integrális – teljes – revízióig terjedt.) A mai magyar külpolitika már rég nem törekszik a határok megváltoztatására, csak a határon túli kisebbségek helyzetének méltányos rendezésére. Leegyszerűsítve (és a belpolitikát mellőzve), ma a nemzeti érzés Magyarországon kétféle módon nyilvánul meg.

Az egyik a szélsőséges pártok és csoportok hangos, de nem igazán jelentős, parlamenten kívüli, hagyományosnak tekinthető nacionalizmusa, amelyet több tekintetben épp a Koltay-féle Trianon-film életérzése, nosztalgiája fogalmaz meg, a másik pedig a határon túli magyar kisebbségekért felelősséget érző, azokat támogató megnyilvánulások és politika. Noha a második irányzat – az elsőre nem érdemes túl sok szót vesztegetni – nem a konfliktust keresi, hanem inkább a megegyezést (hiszen épp az a határon túli magyarok érdeke), gyakran elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül a szomszédok nemzetállam-építő nacionalizmusával. És épp ezért következik be az, hogy a szomszédok hajlamosak mindkét irányzatra úgy tekinteni, mint egyetlen monolit tömbre, azaz a mindenkori „magyar nacionalizmusra”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. nyár: Végzetes asszonyok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár