Erőddel békét a Közel-Keleten

2012. október 8. 19:53

A világbirodalmuk utolsó bástyáit menteni igyekvő britek azon dolgoztak a harmincas években, hogy leverjék a palesztin területeken az egyre veszélyesebbé váló felkeléseket. Ekkor egy megalkuvást nem tűrő, ír származású rendőrhöz fordultak segítségért, aki drasztikus és nem mellesleg költséges megoldással rukkolt elő: erődrendszert építtetett.

Korábban

Sir Charles Augustus Tegart tapasztalt szakember volt, aki Indiában tanulta ki annak a módját, hogy miként kell bánni egy rebellis gyarmat állandóan lázadozó népével. Tegart összesen hat merényletet úszott meg, de még ez sem tántorította el attól, hogy nyitott kocsijában, staffordshire bullterrier kutyájával az oldalán mutatkozzon egy olyan korban, amikor a rendőri hivatást még nem az orvos szakértői vizsgálatok és az emberi jogok maradéktalan betartása jellemezte. Elterjedt róla az is, hogy asztalán egy hatástalanítottnak vélt robbanószerkezetet használt papírnehezéknek; amikor azonban egy rossz pillanatában kihajította azt ablakán, a bomba felrobbant.

Tegart 1881-ben Londonderryben, Írország felosztása előtt született, s egész életében azért küzdött, hogy a brit világbirodalom ne jusson szűkebb pátriájának sorsára. Különösen Indiát féltette, ahol egyébként később hírnevét is megalapozta. London mindent elkövetett annak érdekében, hogy megtartsa gyarmatát, ami elsősorban gazdasági megfontolások miatt vált fontossá: az indiai gyarmatra ment a külföldi befektetések ötöde, de a kontinensnyi méretű ország volt Nagy-Britannia legnagyobb felvevőpiaca is. Ide érkezett 1901-ben a dublini Trinity College-on frissen megszerzett diplomájával a zsebében Tegart, aki hamarosan egész India rendőrfőnökévé avanzsált.

Természetesen nem csak az indiai helyzet miatt főhetett London feje. 1936-ban Palesztina arab népessége lázadt fel, részben amiatt, hogy Nagy-Britannia beleegyezett, hogy Európából zsidók érkezhetnek a Szentföldre. Palesztina stratégiai jelentősége abból adódott, hogy közel helyezkedett el a Szuezi-csatornához, amely a leggyorsabb és legolcsóbb megoldást jelentette az Indiába tartó és onnan érkező kereskedelmi termékek és katonák szállításához. Tegart tudta, hogy miként lehetne egy forrongó térséget lecsillapítani, s egy lázadást csírájában elfojtani. A rendőrfőnök azonban drasztikus megoldást választott.

Tegart erődrendszerrel akarta megakadályozni az arab bandákat abban, hogy Libanonból és Szíriából fegyvereket csempésszenek Palesztina déli részébe. Tegart olyan masszív erődöket tervezett, amelyeken nem fog egy bombatámadás és egy nagyobb ostrom sem. A Tegart-tervről könyvet író Gad Kroizer, az izraeli Bar-Ilan Egyetem professzora szerint meglepő, hogy Nagy-Britannia több mint kétmillió fontot költött az erődökre, s a pénzből nem az Európában állomásozó csapatait látta el.

Az erődök megépítése villámgyorsan kezdődött. Legtöbbjük stratégiai helyek mentén, forgalmas utak csomópontjainál, kikötők és folyóátkelőhelyek mellett épült, összesen 69; a legkisebb alig száz katona befogadását tette lehetővé, míg a legnagyobb építmények katonai főhadiszállásokra emlékeztettek.

A világ azonban nagyot fordult. A második világháború előtt a briteknek köszönhetően Palesztina zsidó népessége az 1931-es 175 ezerről öt évvel később 384 ezerre nőtt, majd kitört az arab felkelés, amely 1936-tól 1939-ig tartott. A világháborút követően Nagy-Britannia minden erejével azon volt, hogy megakadályozza a zsidó menekültek letelepedését a Szentföldön – bármekkora igény is volt rá a holokauszt után. London ezzel az Egyesült Államokkal találta szemben magát, mivel Washington további százezer zsidó befogadását szorgalmazta.

1947-ben óriási hibát követtek el a britek, amikor elfogták és visszafordították a holokauszttúlélőket szállító Exodust. Így miközben London arab fegyveres csoportokkal harcolt, zsidó militánsokkal is farkasszemet nézett. Ezzel Nagy-Britannia 1948-ban egyszerre vesztette el hitelét az arabok és a zsidók előtt, az egykori mandátumterület felosztásával kapcsolatos összes problémát pedig a nemzetközi közösség nyakába zúdította. Alig tíz évre rá, hogy Nagy-Britannia a maga módján erőfeszítéseket tett a közel-keleti béke alapjainak lerakása érdekében, a Tegart-erődök hamarosan az arab-izraeli háború frontvonalában találták magukat.

A legtöbb erőd ma Izraelhez tartozik, de vannak, amelyek Ciszjordániában találhatók. Kettőt azóta múzeummá alakítottak, egy másik helyén pedig hagymát tárolnak egy a Jordán völgyében található kibbuc számára. Tegart már nem érte meg, hogy lássa, hogyan esik szét az a világ, amelynek egyik legfőbb őre volt: 1946-ban hunyt el.