Német repülőgéproncsot találtak Szardínia mellett
2012. szeptember 18. 10:17
Egy hatalmas, második világháborús német repülőgép roncsát találták meg Szardínia partjai mellett hetven évvel az után, hogy egy brit vadászgép lelőtte - jelentették be olasz szakemberek.
Korábban
A Messerschmitt Me 323 Gigant a második világháború idején gyártott és alkalmazott német szállító repülőgép volt. 1942-ben állt először szolgálatba, fedélzetén öt fő (két pilóta, két fedélzeti mérnök, egy szerelő) szolgált. A gép nyolckerekes főfutót kapott, de teherbíró képessége (12 tonna) elmaradt a vitorlázó változatától.
A Me 323 Gigantok többségét már eredetileg is motoros gépként kezdték el építeni. Fesztávolsága 55 méter volt, hajtóműve pedig hat darab Gnome-Rhône 14N 14 hengeres csillagmotorból állt; a két év alatt összesen 213 példány készült belőle. Egyik nagy hátránya, hogy lassú volt és nehezen lehetett irányítani, így a Me 323 közül sokat elfogtak és lelőttek a szövetségesek.
„Egészen mostanáig úgy tudtuk, hogy egyetlen Me 323 sem ’élte túl’ a háborút, ezért a roncs felfedezésének óriási történelmi értéke van” – mondta el Cristina Freghieri búvár, amatőr történész, aki Szardínia partjai mellett, 60 méteres mélységben találta meg a roncsot.
A Me 323-t 1943. július 26-án egy Bristol Beaufighter vadászrepülőgép lőtte le, miközben a gép a szardíniai német bázisról a toszkán Pistoia felé tartott. Ez volt egyébként a második nagyobb felfedezés három hónap leforgása alatt a sziget közelében: júniusban olasz kutatók találták meg az olasz haditengerészet zászlóshajóját, a Corazzata Romát, amelyet a németek 1943-ban süllyesztettek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap