A nácik bűnei miatt követel pénzt Athén a németektől
2012. szeptember 13. 09:36
Bizottságot alakított a görög kormány annak megvizsgálására, hogy vajon Németország még mindig tartozik-e a balkáni országnak jóvátétellel a nácik háborús bűnei miatt. Az ingatag lábakon álló koalíció ezzel a görög parlament szélsőségeseit csendesítené le.
Korábban
Krisztosz Sztaikurasz pénzügyminiszter-helyettes hétfői döntésének értelmében a görög Állami Számvevőszék négy szakemberének a jövőben az lesz a feladata, hogy átrágják magukat a „német jóvátétellel kapcsolatos” történelmi forrásokon, majd az év végén referáljanak, mire jutottak a témában.
A bejelentésre akkor került sor, mikor Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök éppen arról próbálja győzködni koalíciós partnereit, hogy hagyják jóvá a külföldi hitelintézetek által követelt 11,5 milliárd eurós megszorító csomagot, s azon fáradozik, hogy lenyugtassa a parlamenti ellenzéket. Sztaikurasz szerint a vizsgálat „realisztikusan, hideg fejjel” fog történni.
A háborús jóvátétel régóta napirenden van Görögországban, ahol több ezren haltak meg az országot okkupáló náci csapatok kegyetlenkedéseinek következtében. Különösen a neonáci és a szélsőbal követeli az ügy felmelegítését – ama két párt, amely a megszorítások ellen kampányolva komoly sikereket tudott felmutatni a júniusi választásokon.
Az 1946-os párizsi konferencián megállapított, átszámítva 5 milliárd eurós jóvátételből csak 100 milliót fizetett vissza Németország – állítja a görög vezetés, az azonban egyelőre nem világos, hogy Athén milyen jogi alapra hivatkozik. Berlin áprilisban még azt közölte, hogy lezártnak tekinti az ügyet, mivel szerinte már fizetett Görögországnak. Ráadásul februárban a hágai Nemzetközi Bíróság is úgy határozott, hogy Németország immunitást élvez a külföldi bíróságokon folyó, a második világháború áldozatai által benyújtott keresetek alól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap