2200 éve is fontos volt a hajdivat
2012. augusztus 29. 11:13
Régészek a Törökország északnyugati részén lévő Çanakkale tartomány Ayvacık körzetében egy több mint kétezer éves hajtűt fedeztek fel. A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy már az ókori társadalmakban is megfigyelhető volt a szépség iránti vágy.
Korábban
„Az újabb hajtű felfedezése azt sugallja számunkra, hogy nagy lehetett az irántuk való kereslet és igény az ókorban. Az ásatásokból levonhatjuk a következtetést, miszerint egy kis műhely lehetett itt, amely hajtűket gyártott” – mondta Nurettin Arslan, a Çanakkale Onsekiz Mart University professzora és az ásatások vezetője. Majd hozzátette: a kor hölgyei nagy jelentőséget tulajdoníthattak az ápolt külsőnek és az eleganciának.
Arslan megemlítette, hogy az ókori város több pontján találtak már hajtűket, azonban a legtöbbet az agorán fedezték fel, mivel ott folyamatos az ásatás. Az egyéni díszítést figyelembe véve a kutató úgy véli, a lelet az időszámításunk előtti 2. századig nyúlik vissza, tehát 2200 éves.
A hajtűk különböző állati csontokból készültek, mondta a kutató. „Ennek a terméknek nem csupán egy felhasználási célja volt. A korábbi ásatások példáiból tudjuk, hogy nyakláncként és kis kanálként is használták tulajdonosaik” – tette hozzá.
Arslan szerint a hajtű a legegyszerűbb módja annak, hogy az ókori görög társadalomban különbséget tegyenek a szolgák és a szabad asszonyok között. „Az összes ókori asszony ugyanolyan ruhát hordott, azonban a szolgáknak rövid, a szabad nőknek pedig hosszú hajuk volt. Azt is tudjuk, hogy a hajmodellek minden évszázadban különbözőek voltak. A szobrok és az érmék nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a hajmodelleket kronologizálni tudjuk” – mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap