2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nádasdy Tamás, a törökkori erkölcsi példa

2012. július 3. 14:28

A lojális pártválasztó

Nádasdy szerepe ezt követően az volt, hogy Ferdinánd számára megnyerje a lehetséges és befolyásos főurakat, szélesebb politikai bázisra helyezze trónigényét, hogy azt követően ténylegesen is elfoglalhassa az országot. Tevékenysége hamarosan kezdett sikerrel járni, hiszen a koronát magánál tartó Perényi Péter, Török Bálint és más befolyásos, nagy familiárisi bázissal rendelkező főurat Ferdinánd mellé állított. Egyben a három barátnak, Nádasdynak, Szalaynak és Mayládnak sikerült Mária királyné számára csellel megszerezni Bornemissza János kincstárnoktól a Budáról elmenekített kincseket.

Az elhunyt Bornemissza ugyanis csak a törvényesen megkoronázott királynak volt hajlandó átadni a kincstár megmaradt részét, de éppen e kincsekre volt szükség ahhoz, hogy Ferdinánd seregei élén Magyarországra jöhessen, és új, részben a király hátrahagyott vagyona révén szerzett híveitől övezve megkoronáztassa magát. Nádasdy, Maylád és Szalay ezért eltitkolta Bornemissza halálát, és egy hamisított végrendelettel bizonyították, hogy a kincstárnoknál lévő kincsek Máriát illetik. Az ezt követő hadjárat során Nádasdy is tevékenyen részt vett az ország Ferdinánd számára történő elfoglalásában, és Esztergom, Visegrád bevételét követően Budára vonult be, aminek várnagya, vagyis a vár valódi vezetője lett.

E tisztében védte azt Ferdinánd számára 1529-ben is, amikor a török seregek élén a szultán néhány napi ágyúzást követően bevette, és azt Jánosnak adta át. Nádasdy a biztos halál elől úgy menekült meg, hogy egy szál deszkán az éj leple alatt átevezett a pesti oldalra, hogy ott János kezére adja magát. Megmenekülésében fontos szerepet játszott a Magyar Királyságba jött velencei kalandor, Lodovico Gritti is, aki az olaszul jól beszélő, János táborában is ismert, és tehetségesnek tartott Nádasdyt pártfogásába vette. Nádasdy — úgy tűnik — komolyan vette még ebben a korszakban is a hűséget, mivel (jóllehet az élete függött azon, hogy János táborába áll), levélben fordult Ferdinándhoz, hogy oldja fel hűségesküje alól, mivel kényszerűségből pártot kell változtatnia.

A Magyar Királyság legbefolyásosabb személyiségévé váló Gritti, bírva a Porta támogatását is hamarosan szinte teljhatalmú ura lett az országnak, és mellette Nádasdy is egyre magasabb posztokra emelkedett, mind több birtokot szerzett. A tehetséges Nádasdy ugyanis vélhetően az igen kis támogatottsággal rendelkező Gritti befolyásos segítőjévé vált. Amikor kormányzóvá választotta Szapolyai Grittit, az ideiglenesen Isztambulba távozó velencei még alkormányzóvá is kinevezte Nádasdyt. A mind nagyobb hatalommal, ellenfeleivel mind kérlelhetetlenebbül leszámoló Gritti, valamint a két király közt a mindig többet ígérőhöz álló urak miatt kialakult belpolitikai káoszban azok a király nélküli országgyűlések igyekeztek segítséget jelenteni, amelyeknek egyik szervezője éppen Nádasdy volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár