120 éve született Lajtha László zeneszerző

2012. június 30. 15:02 MTI

Százhúsz éve, 1892. június 30-án született Budapesten Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató, aki Kodály Zoltán és Bartók Béla mellett elévülhetetlen érdemeket szerzett a népdalgyűjtésben, és meghatározó zenepedagógiai és kultúrdiplomáciai tevékenységet is végzett.

Korábban

A jómódú és művelt polgárcsaládból származó Lajtha még diákként, Bartók és Kodály példájára kezdte a népdalgyűjtést, és a nála egy évtizeddel idősebb két nagy komponista munkatársává fogadta a 17 éves ifjút. A budapesti Zeneakadémiára iratkozott be, de szülei kívánságára közgazdaságtant tanult és doktorátust is szerzett. Zenei tanulmányait külföldön, Lipcsében és Genfben, majd Párizsban folytatta. A francia fővárosban töltött évei meghatározóak voltak későbbi zeneszerzői tevékenységére: zeneművészete sajátos ötvözete a magyar és francia hatásoknak, a "legfranciásabb magyar zeneszerzőnek" is nevezik.

Huszonegy évesen a Magyar Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének őre lett, ekkor született első, a Des esquisses dÍun musicien (Egy muzsikus vázlatai) című zeneműve. Az első világháborúban katonaként szolgált. 1919-ben kezdett tanítani, s ugyanebben az évben a Kassák Lajos Ma című folyóirata által rendezett koncert műsorlapján szerepelt neve először együtt Bartókéval és Kodályéval. Lajtha 1924-től dolgozott a Nemzeti Múzeum népzenei osztályán, itt bontakozott ki igazán népzenegyűjtő tevékenysége.

1928-ban második vonósnégyesének párizsi premierje után a koncerten jelenlévő Elisabeth Coolidge amerikai mecénás újabb kvartettet rendelt tőle, amelyet jelentős összeggel díjaztak. A következő évtől Bartókkal együtt a Népszövetség Szellemi Együttműködési Intézetében, majd a Népművészeti és Népi Hagyományok Bizottságában dolgozott.

Lajtha a II. világháború előtti erdélyi és felvidéki népzenei gyűjtését nyugat-dunántúliakkal egészítette ki. Közel kétezer népdalt gyűjtött össze, az elsők között rögzítette a dallamokat magnetofonnal és jegyezte le tudományos pontossággal a népi hangszeregyüttesek muzsikáját. Monográfiát, tanulmányokat szentelt egy-egy vidék népzenéjének (Széki gyűjtés, Sopron megyei virrasztó énekek), sokat kutatta a cigányok zenéjét és ő ismerte fel az egyes népdaltípusok és az egyházi zene, főleg a gregorián rokonságát. Népdalfeldolgozásaiban csak saját gyűjtésű dallamhoz nyúlt, mert azt vallotta, hogy azzal tud leginkább azonosulni.

Lajtha 1945-49 között a Nemzeti Zenede igazgatója, másfél évig a Rádió zenei vezetője volt, 1947-48-ban Londonban élt és dolgozott. Hazatérése után állásától megfosztották, egzisztenciálisan ellehetetlenítették. Csak 1952-től tanított újra, népzenegyűjtést a Zeneakadémián. Tanítványa volt többek közt Ferencsik János és Kórodi András karmester, Tátrai Vilmos hegedűművész.

A Kossuth-díjat 1951-ben kapta népzenekutatói munkásságáért; a kitüntetést először nem akarta elfogadni, majd mégis átvette és a pénzt szétosztotta a nála is szegényebbeknek és megalázottabbaknak. Franciaországban sokáig sokkal ismertebb volt, mint Magyarországon. 1955-ben a Francia Művészeti Akadémia tagjává választotta - első magyarként - George Enescu román zeneszerző megüresedett helyére. Kiutazását még ekkor sem engedélyezték a hatóságok.

Lajtha közel száz művet írt, köztük kilenc szimfóniát, a VII. az 1956-os forradalom zenei tablója. Komponált vonósnégyeseket, vígoperát, két misét, kamara- és kórusműveket, és korának egyik legnagyobb hangszerelő művésze volt. Zeneszerzői életműve a magyar és kelet-európai népzenén kívül a francia impresszionizmus stílusjegyeit viseli magán.

Olyan kortársaival volt ismeretségben, mint Paul Valéry francia költő, Nadja Boulanger zenepedagógus, Mauric Ravel és Arthur Honegger francia, Szergej Prokofjev orosz zeneszerző. Lajtha kiemelkedő zenepedagógus is volt, aki tudatosan különítette el magában a népzenekutatót és a zeneszerzőt. A néptánckutatás terén is úttörő volt, a táncokat a koreográfia lejegyzése mellett filmen is rögzítette, Népies játékok és táncok Magyarországon címmel dolgozatot jegyzett.

Lajtha László 1963. február 16-án halt meg Budapesten. Zeneszerzői és népdalgyűjtői hagyatékát a budapesti Hagyományok Háza gondozza. 1995-ben nevével díjat alapítottak zenei ismeretterjesztő, zenekritikai és előadóművészeti területen a rádióműsorokban végzett, kimagasló teljesítmények elismerésére. Születésének 120. évfordulója alkalmából emlékévet rendeznek Magyarországon.