Koponya is volt a Stukának vélt bombázó roncsai között
2012. június 20. 08:51
Eleinte Stukának hitték, de a Balti-tenger mélyéről kiemelt roncsról kiderült, hogy az valójában egy JU88, amelynek felfedezése viszont szintén ritkaságszámba megy.
Korábban
A Német Hadtörténeti Múzeum sajtósa, Sebastian Bangert pénteken arról tájékoztatott, hogy elég sokat feltártak már a roncsokból ahhoz, hogy kijelentsék: nem egy egymotoros JU87 Stuka zuhanóbombázóról, hanem egy kétmotoros JU88 harci gépről van szó. A két Junkers egyes részei ugyanis megegyeznek, abból a helyzetből pedig, ahogyan megtalálták, kezdetben úgy tűnt, hogy az egy Stuka lehet.
Mikor a szárnyát kiemelték, már világossá vált, hogy a nagyobb méretű JU88 roncsát találták meg. Bangert szerint a víz alatti képek egy Stuka roncsát körvonalazták, azonban a JU88 történelmi szempontból talán még fontosabb felfedezésnek számít. De legalább ilyen fontos, hogy a búvárok emberi maradványokat is találtak, köztük egy koponyát, hamarosan pedig megkezdik a pilóta azonosítását.
A Junkers JU87 – amelyet csak Stukaként ismernek, ez a német zuhanóbombázó, a "Sturzkampfflugzeug" rövidítése – sokkal ismertebb a JU88-nál, habár utóbbiból jóval többet gyártottak. A pokoli zajt keltő szirénájáról hírhedt Stuka fegyverzete szegényes volt, ráadásul viszonylag lassan repült. Manőverezési képessége gyenge volt, ezért könnyű préda volt a vadászgépek számára. Teljes egészében mindössze kettő maradt fenn belőle, az egyiket Londonban, a másikat Chicagóban állították ki. A kétmotoros JU88 szintén zuhanóbombázó volt, de több feladatra is bevetették, gyorsbombázó és éjszakai vadász is volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 15:10
- 14:47
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap