Bronzkori Facebook északról
2012. május 22. 08:57
A népszerű közösségi oldalhoz, a Facebookhoz hasonlítja egy cambridge-i kutató azokat a sziklarajzokat, amelyek Oroszországban és Svédországban kerültek elő. Az oroszországi Zalavruga és az Észak-Svédországban található Nämforsen lelőhelyén több mint 2500, állatokat, embereket, vadászjeleneteket, illetve korai kentaurokat és hableányokat ábrázoló rajzokat találtak.
Korábban
Mark Sapwell, a St John’s College Ph.D-hallgatója úgy gondolja, hogy sikerült megtalálnia a 900 millió taggal büszkélkedő közösségi oldal, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Facebook bronzkori változatát, amelyen a „felhasználók” megosztották egymással gondolataikat és érzelmeiket, mások feljegyzéseit pedig kezük nyomával ismerték el.
Az ősi közösségek azért festettek állatokat és örökítették meg a különböző eseményeket az Oroszország és Svédország északi részén található sziklákon, hogy azzal távoli törzsekkel kommunikáljanak a bronzkorban. Sőt egyfajta idővonalat is hagytak maguk után, amely több ezer év „bejegyzéseit” foglalta magában.
„Mint egy kommentelhető Facebook-poszt, ezek a rajzok nagyon 'társaságiak', s felkínálják a hozzászólás lehetőségét” – magyarázta Sapwell, akinek meggyőződése szerint a rajzok, miként a bejegyzések a Facebookon, a később érkezőket „kommentelésre” késztette, akik „lájkolták” a rajzokat.
A kutató két területet vizsgált: az oroszországi Zalavruga és az Észak-Svédországban található Nämforsen lelőhelyén több mint 2500, állatokat, embereket, vadászjeleneteket, illetve korai kentaurokat és hableányokat ábrázoló rajzok kerültek elő.
„Ezeket a területeket folyók kötötték össze, ezért valószínű, hogy a bronzkori közösségek tagjai hajókkal közlekedtek” – mondta el a 28 éves kutató. „Az általam tanulmányozott sziklarajzok zuhatagok és vízesések mellett találhatók – olyan helyeken, ahol az emberek fogták a kenuikat és megjelölhették, hogy ott jártak. Ez az ami különleges a helyben. Úgy gondolom, az emberek azért mehettek oda, mert tudták, hogy valaki már járt ott előttük” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap