Fotográfusnapló Móricz utolsó éveiről
2012. április 22. 13:42 MTI
Kálmán Kata: A Csibe-ügy. Egy fotográfus naplója Móricz Zsigmond utolsó éveiről címmel jelenik meg a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra a szociofotóiról ismertté vált fényképész eddig kéziratban lappangó írása a Palatinus Könyvesház gondozásában.
Reményi József Tamás, a kiadó főszerkesztője elmondta, hogy Kálmán Kata (1909-1978), a szociofotóiról híressé vált fotográfus lappangó naplójára Varga Katalin muzeológus, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa bukkant rá és ő is szerkesztette meg a különleges, Móricz Zsigmond író utolsó éveinek, utolsó szerelmének történetét megvilágító írást.
Kálmán Kata férje, Hevesy Iván, a neves művészettörténész, esztéta, fotográfus bIztatására tanult meg fényképezni. A 30-as évek első felében készült munkás- és parasztábrázolásaiból állt össze Tiborc című, 24 képet magába foglaló albuma. Kálmán Kata azt szerette volna, ha Móricz ír előszót a kötethez, mert kortársai közül két művészre nézett föl: az egyik a Nagy Fejedelem, Móricz Zsigmond, a másik a Kékszakállú, Bartók Béla volt, ahogy őket nevezte.
Móriczról köztudomású volt, hogy sem autogramot nem adott, sem előszót nemigen írt senkinek, de Kálmán Kata meggyőzte őt, hogy Tiborc című albumát vezesse föl. Móricznak kapóra jött a kérés, mert ő akkor ismerkedett meg Litkei Erzsébettel, akit később fogadott lányaként mutatott be és aki az akkor város szélének számító Lágymányoson, egy nagy bérház lumpenközegében lakott egy családnál árva lányként.
Az író nem akart ott mutatkozni, ezért kérte meg Kálmán Katát, hogy készítsen képeket Csibéről, ahogy Móricz nevezte a lányt. Az író éppen akkor "kászálódott ki" Simonyi Máriával megromlott házasságából, teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt. Azt tervezte, hogy végleg visszavonul Leányfalura és kertészetet fog alapítani, de a tervből nem lett semmi. Helyette jöttek a Csibe novellák, az Árvácska című regény. Csibe a talált lány, így mondták, de a szeretője volt.
Kálmán Kata naplójában finoman írja le, hogy a fiatal lány egy kis prostituált, akit az öregúr magához vett. A fotográfus lencséjével végigkísérte kapcsolatukat Móricz 1942. szeptember 5-én bekövetkezett haláláig és még egy kicsit azon túl is - foglalta össze a főszerkesztő.
A naplóban szó van a Bartók házaspár fotózásáról is. Az 1937 tavaszán kelt bejegyzés szerint Kálmán Kata megmutatta Móricznak a Bartókékról készített fotókat és a naplóban arról írt, hogy a "modellek nem sok elismerésben részesítettek, Bartók egészen közömbösen fogadta, az asszony pedig hisztérikusan kifakadt ellene, ahogy később tudomásunkra jutott".
Pásztory Ditta, a zeneszerző második felesége karácsonyi ajándéknak akart közös fényképet Bartókkal, de Bartók nem volt hajlandó műterembe menni és idegenkedett mindenféle fotózástól. Kálmán Katát a Csalán utcai bérelt villájukban fogadták egy megadott napon, ekkor több kép is készült a házaspárról. Kálmán Kata teljes naplójában erről a részletről is olvashat az érdeklődő. A könyv fedőlapján Móricz és Csibe közös képe, míg a hátoldalon Kálmán Kata fotója látható - tette hozzá Reményi József Tamás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap