Fotókiállítás Gömör és Szepesség középkori freskóiról
2012. január 22. 10:25 MTI
Gömör és Szepesség vármegye középkori templomainak freskóit bemutató fotókiállítás nyílt szombaton Tatabányán, a Jászai Mari Színház Kortárs Galériájában.
Méry Gábor felvidéki fotóművész falképeket bemutató anyagából először látható kiállítás Magyarországon. A képek tárlattá szervezve szinte hatásosabbak, mint eredeti helyszíneiken, ahol a félhomályos, apró templomokban, szűk terekben nehezebb befogadni az alkotásokat - mondta megnyitójában Jankovics Marcell filmrendező.
A kiállításon Gömör hét és Szepesség tizenegy templomának freskói láthatók az 1300-as évekből, összesen 47 alkotás. Több templomban is visszatér a Szent László-legenda feldolgozása, mely a határvidéki magyar falvakban, a határt őrzők védőszentjeként gyakori, másutt ugyanis harci jelenetekkel nem díszítették a templomokat - ismertette Jankovics Marcell.
Méry Gábor elmondta, a mai Magyarország területén a hasonló falképek a török uralom alatt eltűntek. Gömör és Szepesség apró falvaiban viszont Olaszországhoz hasonló gyakoriságban maradtak fent a 7-800 éves freskók.
A két tájegység templomi képeiről 2007-ben, illetve 2009-ben önálló kötet is megjelent, melyet Prokopp Mária művészettörténész készített. A könyvek létrejöttében nagy szerepe volt az Európa Tanács 2000-ben rendezett strasbourgi "Közös kincseink" című kiállításának, melyet közösen rendezett a magyar és a szlovák műemlékvédelmi hivatal - tette hozzá a fotóművész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap