A Kónya-Pető vita húsz év után
2011. november 17. 17:24
Húsz évvel ezelőtt, 1991. november 16-án került sor a Magyar Televízió által is közvetített nyilvános vitára Kónya Imre, a legnagyobb kormánypárt, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője, és Pető Iván, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakcióvezetője között a kommunista diktatúra évtizedei alatt elkövetett bűnökkel kapcsolatos igazságtétel lehetőségéről.
Korábban
A vita óriási érdeklődést keltett, és politikai botránnyá dagadt. Aligha kétséges, hogy az esemény az alig két éves magyar demokrácia egyik fordulópontjának tekinthető, amely fontos hatást gyakorolt a magyarországi politikai folyamatok dinamikájára a következő két évtizedben. Több mint húsz évvel a pártállami diktatúra bukása után az igazságtétel kérdése ismét terítéken van; a magyar Parlament a napokban kezdte tárgyalni a vonatkozó törvényjavaslatot.
Az OSA Archívum nyilvános rendezvényén részleteket mutatnak be a Kónya-Pető vita egykori televíziós felvételből, majd a vendégek, Kónya Imre és Pető Iván reflektálnak a látottakra. A moderátor Bombera Krisztina lesz. Felkért hozzászólók: Horkay Hörcher Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Révész Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa és Ungváry Krisztián történész, az 1956-os Intézet munkatársa. A hozzászólások után a közönségnek is lehetősége lesz kérdéseket feltenni, illetve kommentálni az elhangzottakat.
Helyszín: OSA Archívum, Budapest, V. ker. Arany János u. 32.
Időpont: 2011. november 21., 18 óra
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap