Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig
2011. november 14. 13:09
A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelent meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka.
Korábban
A könyv nem előzmények nélküli, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye hasonló korú erősségeiről már korábban olvashattak az érdeklődők. A kötet szerzői (Terei György, Nováki Gyula, Mráv Zsolt, Feld István és Sárközy Sebestyén) bár nem dolgoztak a megyében, mindenki hosszabb-rövidebb ideje foglalkozik a megye ilyen típusú objektumaival.
Felépítése hasonló a korábbiakhoz, az első részben a lokalizálható várak, erődítések kerülnek bemutatásra. Ezt követi az elpusztult, lokalizálható és nem lokalizálható erődítmények bemutatása, majd a további kutatást igénylő, bizonytalan-, illetve tévesen várnak tartott helyszínek, objektumok és adatok kerülnek sorra. A kötet utolsó nagy fejezetében a közel száz felmérési rajz, légifotó és térkép teszi teljessé a bemutatást.
Az az olvasó, aki már fogta kezében a korábbi köteteket, számos változást figyelhet meg, hiszen Fejér megye esetében sok, eddig sehol sem közzétett várat mutatnak be a szerzők. Természetesen a korábban már ismert helyszínekről is sok új kutatási eredmény kerül most a nagyközönség elé. A legjelentősebb változás azonban az, hogy az eddig vizsgált őskori, középkori és korai újkori erősségek mellett egy további korszak, a római kor változatos, a többitől teljesen elütő erődítései is megtalálhatóak a kötetben.
A könyv egyszerre ajánlható a szakembereknek, az érdeklődő laikusoknak és a lokálpatriótáknak, hogy belőle megismerhessék az egyes objektumok elhelyezkedését, terepi jellemzőit, a kutatás eddigi eredményeit és a legfrissebb irodalmát is. A teljes forrásanyag összegyűjtése azonban itt sem szerepelt a szerzők célkitűzései között, de bármilyen további munka alapjai lehetnek az egyes erőségekre vonatkozó szócikkek.
A kötet teljes terjedelmében színes, így a szövegek közti térképek is jobban értelmezhetőek. A könyvet záró légi felvételek végül egyfajta étvágygerjesztőnek is tekinthetőek, hogy az Olvasó személyesen is felkeresse a bemutatott Fejér megyei erődítéseket.
2011. november 19-én Visegrádon a Castrum Bene Egyesület szokásos őszi rendezvényén Fejér megyei várkutatásról szól előadások után kerül sor a könyvbemutatóra. A könyvet bemutatja: Jankovich-Bésán Dénes, a Magyar Régész Szövetség elnöke.
A Kötet megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdió elérhetőségein: 1064 Izabella u 69. [email protected]
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap