Szemétbűz fenyegeti a Hadrianus-villát

2011. november 10.-The Guardian

Szeméttárolót nyitnának Hadrianus Tivoliban látható villájának tőszomszédságában. A zöldek igazi nagyágyúkkal kampányolnak a szerintük felháborító terv ellen.

Amikor úgy döntött, hogy palotáját Rómán kívül építi meg, az a gondolat vezérelte, hogy végre megszabadul a város hangzavarától és a nyüzsgéstől – na meg persze szagától. Hadrianus álmában sem gondolhatta, hogy 18 évszázaddal később a város szennye követi őt, pedig pontosan ez történik: Róma itt, a várostól 30 kilométerrel északnyugatra fekvő Tivoliban alakítaná ki új szeméttelepét.

Urbano Barberini, VIII. Orbán pápa (1623-44) egyenes ági leszármazottja, színész-herceg vezetésével azonban összefogás körvonalazódik a Hadrianus-villa megmentése érdekében. „Képzeljék csak el, ha szemetet vinnének a piramisok lábaihoz és a turistáknak aszerint kellene dönteniük utazásuk időpontjáról, hogy mikor merről fúj a szél” – fakadt ki Barberini.

A 250 hektáros területen összesen harminc épület, görög és egyiptomi stílusban épült palota, fürdő, színház, könyvtár és templom található. A villa egy medence közepén látható, s csak felvonóhíddal lehet megközelíteni.

A villa szeméttől való megkímélését egy másik ismert olasz személyiség, a színész Franca Valeri is sürgeti, aki egyenesen Giorgio Napolitano államfőhöz intézett egyoldalas felhívást a Corriere della Sera című olasz napilapban. Barberini arra is felhívta a figyelmet, hogy a Rómába mind a mai napig vizet szállító vezetékrendszert a szemét tönkretenné.

A Legambiente nevű olasz környezetvédő csoport komoly aggályokat fogalmazott meg Lazio tartomány vezetésének kompeteciájával kapcsolatban; szerintük a politikai vezetés továbbra is a szeméttárolók megnyitását erőlteti az újrafelhasználással szemben a kulturális örökség rovására.