Legendás apák és fiúk

Óbudai kísérlet: így laktatok ti

2011. október 5. 14:09

Viszonylag nagy függetlenséget élveztek az Építésügyi Minisztérium által 1958-ban kiírt tervpályázat, az Óbudai Kísérleti Lakótelep nyertes építészei, ráadásul az olcsó és kényelmes lakásokat az állami- és pártvezetők is üdvözölték, ám a lakók sokszor panaszkodtak az ingatlanok kis méretére és a kivitelezés rossz minőségére - mondta el a Múlt-kornak Keller Márkus történész az óbudai Kiscelli Múzeumban a minap nyílt kiállítás kapcsán.


Az előzmények

Az építészek a második világháború után újrainduló lakásépítésben a korszerű városi lakásépítés megteremtésének lehetőséget látták, publikációikban, tervpályázatok során tudatosan keresték az új beépítési módokat, alaprajzokat. Ahogy az új középületek is a modern építészet formavilágát és tervezési elveit tükrözték, az állami lakásépítés keretében megvalósult néhány lakóház építészeti karaktere is a harmincas évek modern hagyományát folytatta.

Hamar bebizonyosodott, hogy a szükséges és a politika által sürgetett tömeges lakásépítést ezen a módon nem lehet megvalósítani: az építési és fenntartási költségek túl magasak voltak. Az építésirányítás a megoldást a típustervezésben és az építési költségek visszafogásában látta. Időközben a tervezést és a kivitelezést államosították, tervező vállalatokat hoztak létre, ahol megkezdődött az intézmények és lakóházak típusterveinek készítése. Utóbbiak legnagyobb része városi emeletes épület volt, viszonylag nagy helyiségekkel és hagyományos alaprajzokkal.

Keller Márkus, az ELTE BTK és az 1956-os Intézet tudományos munkatársa, történész-szociológus a Múlt-kor érdeklődésére elmondta: a Rákosi-rendszerben az erőltetett iparosítás miatt alacsony mértékű volt az állami lakásépítés, az új lakások többsége a korszakban magán kivitelezésben épült.

1950-től a típustervek ügye már nem az építészi kísérletezés terepe volt csupán, a típusterveket megállapító bizottság által rendeletileg típustervvé nyilvánított tervek használatát kötelezővé tették, állami beruházás keretében eltérni (elvileg) attól nem lehetett.

A költségcsökkenés kényszere miatt a nagyszabású építkezéseken önálló épületek helyett inkább gazdaságosabban kivitelezhető, sorolható, egymással kombinálható szekciótervekre volt szükség, ezért születtek meg a Lakóépülettervező Iroda Nemzeti Vállalat által készített 50. III. 5 jelű, az 50. III. 7 jelű, és az 50. III. 6 jelű típustervek, s ezekkel kezdték felépíteni Dunaújvárost, az egykori Sztálinvárost.

Az építésirányítás nem csak a tervezőirodák feladatain belül koncentrált a típuslakás tervezésre, 1950-ben kiírták az első nyilvános típuslakás-tervpályázatot. Ezt kétévente újabbak követték, de a nyertes pályázati tervek szinte soha nem valósultak meg.

A politikai vezetés által elvárt olcsóbb, gyorsabb építkezést egyszerűsítéssel akarták elérni, ehhez a drága, vasbetonos szerkezetes tervek helyett téglából készülő, gyorsan falazható alaprajzokra volt szükség. Így jöttek létre a végletekig egyszerűsített „14” és „16” jelű típusok, amelyek helyiségei három párhuzamos főfal között helyezkednek el, így megjelent az ún. zsákszoba, amit csak egy másik szobán lehetett megközelíteni.

Fotók: F.Szalatnyay Judit

Kevéssel a szocreálról folytatott, 1951-es Révai-féle építészeti vita után a Magyar Építőművészek szövetsége Lakásépítési ankétot rendezett a típustervezésről. Itt a vezető építészek már a típustervezés válságáról beszéltek, hiszen a típusok évek óta nem fejlődtek, alaprajzi vonatkozásban holtpontra jutottak. A politikai viszonyokat tekintve meglepő, hogy a kritika milyen nyíltan fogalmazódott meg az ankéton – ennek ellenére a helyzet mit sem változott.

A Sztálin halálát követő politikai változások 1954-re az építészeti közéletben is éreztették hatásukat. Az építészek a típustervezés szükségességét ugyan nem vonták kétségbe, de egyre élesebben fogalmazták meg a típustervezés és típusépítkezés gyakorlatának addigi hiányosságait.

Miközben az első Nagy Imre-kormány által meghirdetett „új szakasz politikája” a lakásépítést helyezte előtérbe, az anyagi források továbbra is szűkösek maradtak. Több lakás csak kisebb méret vagy alacsonyabb komfort mellett épülhetett, így jöttek létre az ún. Cs-lakások típustervei, fürdőszoba helyett csak konyhából nyíló mosdófülkével; e lakások alapterülete azonban nagy volt.

A kívánt eredményt az alacsony komfortú lakások építése nem hozta meg, így az egyetlen megoldásnak az alapterület csökkentése látszott, kisebb, de komfortosabb, jobb alaprajzú lakásokat kellett építeni. 1956-ra a típustervek között már feltűntek a lakókonyhás, étkezőfülkés, hálófülkés változatok, de jelentős hányadukat még mindig fürdőszoba nélkül, mosdófülkével tervezték.

A kísérlet

Az egykori Építésügyi Minisztérium 1958-ban hirdette meg az úgynevezett C-tervet, amelynek célja az volt, hogy kis alapterületű, változatos szerkezetű, új alapanyagokból új eljárásokkal épülő házakat tervezzenek az építészek. A díjnyertes munkákat, a prototípusokat aztán felépítették Óbudán, a Váradi utca, Bécsi út, Reménység utca és Zápor utca által határolt területen, ahol ezzel létrejött a kísérleti lakótelep.

Keller Márkus szerint nehéz pontosan megmondani, kik költözhettek a lakótelepi házakba, mivel a kiutalási határozatokat leselejtezték. Annyit mindenesetre lehet tudni, hogy mivel az Óbudai Téglagyár területére húzták fel az épületet, az egykori dolgozók nagy számban kerültek ott elhelyezésre; a kép azonban ennél vegyesebb, az alacsony társadalmi rétegből származók mellett a magasan kvalifikált tisztviselők, művészek és sportolók is beköltözhettek az új lakásokba.

Az építészek hat kategóriában pályázhattak, a kurátor szerint a „legváratlanabb” az emeletes, kétszintes sorházi lakásokat megjelenítő típus volt, amely igazi luxusnak számított akkoriban a maga 80 négyzetméterével és azzal, hogy a nappali-konyha-étkező egység a földszinten volt, míg a hálószobák az emeleten kaptak helyet. Branczik Márta elmondta: a tömbházak lakásait úgy tervezték, hogy nem volt bennük nappali és a szobák mellett az étkezőnek is alkalmasnak kellett lennie arra, hogy aludjanak benne.

Keller Márkus rámutatott: a szocreál után az építészek viszonylag nagy függetlenséget élveztek a tervezésnél, a korabeli nyugat-európai példákhoz hasonlóan a klasszikus modern építészet formavilága és építészeti alapelvei jelennek meg az épületeken.

A nyertes munkákból három-három épületet húztak fel, melléjük néhány régebbi típustervet is megépítettek, így össze tudták hasonlítani az egyes eljárásokat, bebizonyosodott, hogy mi olcsóbb. Épültek egy-, két- és háromemeletes, valamint nyolc-kilenc emeletes házak is, a lakások általában 1-2 szobásak voltak, néhány esetben azonban ennél több szobát terveztek. Az átlagos alapterület 43 négyzetmétert tett ki. Keller Márkus szerint főleg emiatt érkezett panasz, ezt ugyanis nem vették figyelembe a kiutalásnál: a párok vagy az egy gyermekes családok számára ideális méret már közel sem volt elegendő a több gyermeket nevelőknek.

Branczik Márta kiemelte, hogy a kis alapterületű lakásokat beépített szekrényekkel és beépített konyhabútorokkal kellett megtervezniük az építészeknek, a kicsi alapterületek ugyanis nem tették lehetővé a régi bútorok használatát. A lakáspályázattal párhuzamosan ezért később tömeggyártásra alkalmas konyhai bútorelemek és berendezési tárgyak tervezésére is pályázatot hirdettek.

Branczik Márta megjegyezte: mire a kísérleti mintatelep építése az 1960-as évek elején befejeződött, addigra világossá vált, hogy nagy tömegben gyorsan csak a paneltechnológiával lehet lakásokat építeni. A kísérleti lakótelep megépítése azonban mégis jelentős volt, mert a típustervek alapján országszerte épültek házak, nem beszélve arról, hogy a beépített bútorok alkalmazása és későbbi elterjedése új fejezetet nyitott a lakberendezés történetében.

A november végéig látogatható kiállítás előadássorozattal, a témához kapcsolódó filmvetítésekkel, a kiállításon és a lakótelepen tartott speciális tárlatvezetésekkel egészül ki, 2011 októberében pedig megjelenik Branczik Márta és Keller Márkus közös kötete „Korszerű Lakás 1960” címmel.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!