Korai "vámpírokat" találtak Írországban
2011. szeptember 14. 13:36
Két, kővel kipeckelt szájú csontvázat találtak egy ír temetőben. A régészek szerint 1300 éve azért földelték el speciális módon a testeket, mert tartottak a holtak kísértetként való visszatérésétől.
Korábban
A Roscommon megyei Knockvicarból származó két csontváz a 8. században kerülhetett végső nyughelyére. A feltárások során 137 ember maradványait hozták felszínre az évszázadok folyamán több rétegben eltemetett háromezer közül. Az ásatások költségeit a Royal Irish Academy állta.
Chris Read, a 2005-től 2009-ig zajló feltárás vezetője, valamint az sligói Technology Institute munkatársa elmondta, hogy először a pestissel hozták kapcsolatba a temetkezőhelyet, de később a radiokarbonos vizsgálatok alapján rájöttek, hogy jóval korábbi lehet. A két kővel kipeckelt szájú férficsontváz körülbelül 1400 éves lehet. A régészek szerint a temetést végzők azért tömhették a két holttest szájába a köveket, hogy megakadályozhassák azok szellemként való visszatérését.
Az ír néphagyomány szerves részét alkotják a kísértetetekkel kapcsolatos történetek. Egyesek szerint nem a román mesék, hanem a helyi források ihlették meg Bram Stokert, a Drakula szerzőjét, ugyanis egy ír legenda egy olyan gonosz törzsfőnököt említ, akit háromszor öltek meg, miután vérre éhesen visszatért az élők világába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50