Rekordáron cserélt gazdát Holbein darmstadti Madonnája
2011. július 15. 12:33 MTI
Vélhetően jóval több mint 40 millió euróért megvásárolta Németország egyik legjelentősebb reneszánsz műalkotását, ifjabb Hans Holbein darmstadti Madonnáját Reinhold Würth baden-württembergi vállalkozó és műgyűjtő.
Korábban
A künzelsaueri vállalkozás szerda este közölte a hírt, de az árról nem szolgált információval. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap csütörtöki száma szerint azonban a vételár a legmagasabb összeg, amelyet valaha műalkotásért fizettek Németországban; csak annyi bizonyos, hogy lényegesen meghaladja a 40 millió eurót.
Világszerte ez a második legnagyobb összeg, amelyet klasszikus mester munkájáért adtak ki. Az első helyen Rubens Az ártatlanok lemészárlása című képe áll, amelyet 2002-ben David Thomson kanadai médiamogul 45 millió fontért (13,7 milliárd forintért) vásárolt meg Londonban.
A FAZ szerint a darmstadti Madonna a védendő kulturális javak nemzetközi listáján is szerepel, ezért tilos kivinni az országból. A festmény iránt a frankfurti Städel Múzeum is érdeklődött: 2009-ben 40 millió eurót kínáltak érte, az eddigi tulajdonosoknak azonban ez az összeg túl kevés volt, a múzeum pedig képtelen volt ennél több pénzt felhajtani.
A kép 2003 óta látható a frankfurti intézményben, előtte Darmstadtban állították ki. Würth hangsúlyozta: a Holbein-Madonnát a jövőben is láthatja a közönség, a kölcsönzés szempontjából pedig előnyt élvez majd a Städel Múzeum és a darmstadti tartományi múzeum.
A képet ifjabb Hans Holbein (1497-1543) festette Jakob Meyer zum Hasen bázeli polgármester kérésére 1526-28-ban. A festményt 1822-ben vásárolta meg Vilmos porosz herceg, és feleségének, Marianne von Hessen-Homburg hercegnőnek ajándékozta. Az ő örökösein keresztül került a műalkotás a 19. század közepén a hesseni és a rajnai nagyhercegek tulajdonába.
A kép július 24-ig lesz még látható a Städel Múzeumban, ezt követően előreláthatólag a Würth gyűjtemény kiállításán mutatják be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap