Megfogyatkoztak a zsidó családok Új-Delhiben
2011. június 2. 12:10
Már csak alig tíz zsidó család maradt Új-Delhiben; a közösség immáron két évezrede van jelen Indiában.
Korábban
Új-Delhi apró imaháza több szempontból is eltér a hagyományos zsinagógáktól. Itt nem különítik el a férfiakat és a nőket, valamint nem tesznek különbséget a zsidó vallásba születettek és az áttértek között. A zsinagóga kapui nyitottak, a szertartásokat levezető személy sosem firtatja az előadáson résztvevők származását és felekezeti hátterét. „Kicsiny közösségként nem lehetünk annyira szigorúak, ortodoxak” - vallja a közösség tiszteletbeli titkára, Ezékiel Izsák Malekar. Szerinte nyitottságuknak és liberális szemléletüknek köszönhetően maradt fenn a kicsiny közösség.
A zsinagógát és a hozzá csatlakozó temetőt az indiai állam adományozta az izraelita csoportnak 1956-ban. India szerte harmincnál több imaház szolgálja ki az ország területére először 2000 éve eljutó zsidó közösséget, amely éppen csak 5000 főt tesz ki az 1,2 milliárdos India összlakosságából. Az 1951-es népszámlálás még 35 ezer izraelita lakost mutatott, akik főképp az ország gazdasági ütőerének számító Mumbaiban éltek. A pár éve véres terrortámadásokkal sújtott városban még ma is mintegy 4 ezer zsidó származású személy él.
Malekar ügyvédként régebben az indiai Nemzeti Emberi Jogi Tanács helyettes titkára volt. Az indiai jogászt speciális kapcsolat fűzi Indiához, ahol szerinte a zsidó közösségnek sosem volt része antiszemitizmusban, vagy üldöztetésben, ezért Malekar elsősorban indiainak tartja magát, és csak másodsorban izraelitának, ahogy ő mondja, „Izrael a szívemben van, India viszont a véremben.”
Az indiai zsidó közösség hagyományai szerint az első hét izraelita család egy 4. századi hajótörésnek köszönhetően került a térségbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.