Új fényben India őskori múltja
2011. március 28. 12:24 MTI
Több ezer kőeszköz tanúsága szerint az első "bevándorlók" több mint egymillió évvel ezelőtt érkeztek Indiába Afrikából: a leletek fényében újra kell értelmezni az emberi migrációra vonatkozó nézeteket - állítják indiai kutatók, akik felfedezésükről a Science legújabb számában számoltak be.
Korábban
A kutatók 3500 kvarcitból pattintott olyan kőeszközt fedeztek fel, amelyek az úgynevezett acheuli kultúrához köthetők. A paleolitikum alsó szakaszának műveltsége, amely az észak-franciaországi Saint-Acheul melletti lelőhely után kapta a nevét, három szakaszra bontható. Az elsőre nagyméretű, elnagyolt, mandula alakú szakócák és nagy szilánkeszközök, a másodikra ovális szakócák, a harmadikra kifinomult megmunkálású, háromszögletű, lándzsahegyszerű szakócák a jellemzők. E kultúra elterjedési területe Nyugat-Európa, Afrika, India, leletei elsősorban szabad ég alatti településekről, ritkábban barlangokból kerülnek elő.
"A sajátos stílusú, könnycseppszerű szakócák és 'kiélezett' kőfejszék készítői körülbelül 1,6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában, majd 'hamarosan' felbukkantak Dél-Ázsiában: az eszközök legkevesebb 1,07 millió évesek, de akár 1,51 millió évesek is lehetnek" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Shánti Pappu indiai régész. Korábban a kutatók úgy vélték, hogy az őskori szerszámkészítők "mindössze" 500 ezer éve vettek irányt Dél-Ázsia felé.
A tudósok a kőeszközöket az acheuli kultúra termékének tekintik. Többségük úgy véli, hogy a kétmillió évvel ezelőtt megjelent Homo erectus (felegyenesedett ember) találmányai voltak e kőszerszámok. "Az acheuli szerszámkészítők teljesen bizonyosan jelen voltak Indiában egymillió évvel ezelőtt" - emelte ki Pappu.
Korábban India különböző részein kerültek elő ilyen kőeszközök, ám azokat nem sikerült pontosan datálni. "A leletek azt jelentik, hogy a korai emberfélék nem sokkal azután, hogy kifejlesztették az acheuli 'szerszámkészletet', útnak indultak Afrikából, és hatalmas földrajzi távolságokat tettek meg, míg eljutottak Ázsia déli részébe" - hangsúlyozta Michael Petraglia, az Oxfordi Egyetem Ázsiai Régészeti Központjának társigazgatója, aki nem volt részese a kutatásnak. Mint megjegyezte, a legfontosabb a leletek megbízható datálása, ám a kutatók két kormeghatározási módszert is alkalmaztak. "Biztos vagyok benne, hogy pontos a kormeghatározás" - mondta Petraglia.
Robin Dennell, a Sheffieldi Egyetem régészprofesszora szerint az indiai leletek datálása segít megfejteni a Kína déli részén talált 800 ezer kőeszközök rejtélyét is. Mint kifejtette, a kínai kőszerszámok készítői önállóan is "kifejleszthették" az eszközöket. Ám a most feltárt korábbi szerszámok azt a lehetőséget is felvetik, hogy a "technológia" Indiából terjedt át Kínába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap