Kiemelhetik Feketeszakáll hajójának horgonyát
2011. május 24. 15:30
Hajóra szállt az az amerikai kutatócsapat, amely Feketeszakáll híres hajója, az Anna királyné bosszúja horgonyát tervezi kiemelni az észak-karolinai partoknál.
Korábban
A rettegett kalóz, Feketeszakáll leghíresebb hajója, a Queen Anne's Revenge (Anna királyné bosszúja) a Nyugat-Indiák körül, valamint az amerikai gyarmatok keleti partja mentén garázdálkodott, és tartotta rettegésben a lakosságot. A hosszú fekete szakálláról elnevezett kalózkapitánynak állítólag gyújtózsinór lógott ki a kalapja alól, ami ellenfelei megfélemlítésére szolgált.
„Feketeszakáll és a kalózkodás fontos szál az észak-karolinai tengeri örökség szövetében” – mondta el Linda Carlisle, az állam kulturális ügyekkel foglalkozó hivatalának titkára. „Hatalmas ennek a projektnek a történelmi és gazdasági értéke” – tette hozzá.
Feketeszakáll, azaz Edward Teach 1717-ben foglalta el a franciáktól a rabszolgákat szállító hajót, majd elkeresztelte Queen Anne's Revenge-nek. Később a helyi kormányzó megbocsátott neki, Teach – más források szerint Tache, vagy Thatch – pedig az észak-karolinai Bathban telepedett el.
A kalózvezért a British Royal Navy legénysége gyilkolta meg 1718-ban, egy évvel az után, hogy a hajó elsüllyedt. A hajóroncson eddig mintegy 250 ezer leletet azonosítottak; a vasmacska négy méter hosszú és 2,4 méter széles lehet, tömege elérheti a másfél mázsát. Az egyik szakember, Mark Wilde-Ramsing szerint „a régészek álma valósulhat meg”, ha sikerül kiemelni a horgonyt a tengerből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap