Vidéki srác a gonosz birodalma ellen

Hans Kaiser, a konferenciát a Terror Háza Múzeummal együtt szervező Konrad Adenaur Alapítvány budapesti képviseletének vezetője előadásának bevezetőjében elmondta: Ronald Reagan elválaszthatatlan az Andrássy úton látható, a berlini falból származó darabtól. Majd rátérve Reagannek a Németország egyesítésében játszott szerepére, az előadó felidézte azt az 1987 júniusában a brandenburgi kapunál elmondott beszédet, amely az elnököt a „nagy kommunikátorrá” tette; a republikánus elnök ekkor az egész világnak címezte mondandóját, nemcsak az amerikaiaknak és a németeknek. Nagyszerű ember – szögezte le az előadó – akit félreismertek, s Németországban is csupán egy középszerű színésznek tartottak. Sokat köszönhetünk neki, nemcsak Németországban, hanem egész Európában is – zárta mondandóját Hans Kaiser.

Horia-Roman Patapievici, író, fizikus, eszmetörténész, a bukaresti Román Kulturális Intézet igazgatója a két ideológia, a kapitalizmus és a kommunizmus összecsapásának folyamatát idézte fel. Afganisztánról szólva Horia-Roman Patapievici elmondta: a szovjetek mindent megtehettek, s mivel az amerikaiakat kötötték gátlásaik, Washington morális csapdába esett. Az előadó emlékeztetett: a nyugati vezetők erkölcsileg nem hittek a kapitalizmusban, nem látták már azt a társadalmi rendet, amely a magántulajdon szentségét garantálja, így a kommunistákhoz hasonlóan a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségeket kezdték el hangoztatni – ez a fajta morális defetizmus igazolta a szovjetek afganisztáni lépéseit, bár hozzá kell tenni, hogy az emberek nem a demokráciába vetett hitüket veszítették el. Ezt változtatta meg Reagan fellépése. Reagan „intelligens idealista” volt, aki rehabilitálta a kapitalizmust, a politikai liberalizmust pedig tartalommal töltötte meg. Az ebben való új hit meggyorsította a két szuperhatalom egymáshoz közeledését.

Patrick T. Egan külpolitikai és kommunikációs tanácsadó Reagan „szabadságtervéről” értekezett. Az előadó két beszédre hívta fel a figyelmet: az első 1982. június 8-án a Westminsterben, a brit képviselők, míg a második 1992. december 4-én az oxfordi egyetem hallgatói előtt, tehát két évvel a Szovjetunió felbomlása után hangzott el. Reagan ekkor, 1982-ben fogalmazta meg a szabadságról alkotott véleményének legjelentősebb tézisét: ezek szerint a szabadság nemcsak kevesek kivételes joga, hanem általános, egyetemes érték. Reagan felismerte, hogy a világ veszélyes hely; elutasította, hogy az emberi jogok a történelemmel ellentétesek lennének; vallotta a demokrácia felsőbbrendűségét, a szabadság és becsület prioritását; próbálta befolyásolni a demokrácia menetét; valamint hitt az ideáknak a katonai eszközök feletti érvényességében.

John O’Sullivan újságíró, Az elnök, a pápa és a miniszterelnök című könyv szerzője a Reagan és II. János Pál pápa közötti párhuzamokat vizsgálta. Szerinte mindkettőjüknek bátorságra és meggyőző képességre volt szüksége, hogy a belső köreikben tapasztalható ellenállást legyőzzék. Közös "élményük" is összekötötte őket: az elnök és a pápa ellen is egyazon évben követtek el merényletet. A kommunizmust nem csak közgazdasági értelemben tartották hibásnak, morálisan is gonosznak vélték. Úgy gondolták: az igazság kimondott szava fogja legyőzni a kommunizmust. Mindketten támogatták a lengyel Szolidaritást, valamint a nukleáris pacifizmust, Reagannak ugyanis sikerült meggyőznie a pápát, hogy külpolitikáját ezentúl a leszerelés fogja vezetni – igaz, a latin-amerikai szabadságharcok megítélésében már nem egyezett meg az álláspontjuk.

Az előadó felhívta a figyelmet: a pápa első enciklikáiban – amelyben a kommunizmust megjavíthatatlannak nevezte – még kritikát fogalmazott meg a kapitalizmussal szemben, de később, a Centesimus annus kezdetű harmadik szociális enciklikájában már az újfajta, a Thatcher és Reagan által megreformált információs kapitalizmust vizsgálta. A kommunizmus vége II. János Pál pápa érkezésével vette kezdetét – mondta el John O’Sullivan; ezt Reagan a tévében követte nyomon, s egyik barátjával már ekkor azt közölte: a vallás lesz a kommunizmus Achilles-sarka.

Valerij Maszetov, az SZKP KB egykori tagja, diplomata Reagan és a Mihail Gorbacsov közötti kapcsolatot világította meg előadásában. Barlangi gondolkodású ember – kemény fejű bolsevik – idézte az előadó azokat a véleményeket, amelyeket a két államférfi egymásról fogalmazott meg első találkozójuk szünetében. Valerij Maszetov szerint a két hatalom közötti feszültség inkább Reagan miatt alakult ki – az előadó szerint a légkört nagyon zavarták az olyan kifejezések, mint: a Szovjetunió, mint a gonosz birodalma, keresztes hadjárat, Armageddon –, de később mindketten belátták az állandó konfrontációban rejlő veszélyeket.

Reagan az amerikai történelmet felületesen, ellenben az embereket már nagyon is jól ismerte, tudta, mikor mit kell mondani. Mindketten ambiciózusok voltak, de egyben naivak is, hogy meg tudják győzni egymást, s mindketten saját feleségük kontrollja alatt álltak. Reagannel ellentétben Gorbacsov ma egyáltalán nem népszerű, a peresztrojkát a többség elutasítja, s az egykori szovjet főtitkár idei kitüntetését is széles körű tiltakozás fogadta hazájában. Mindketten államférfiként, nem mint ideológiai ellenfelek ültek le egymással tárgyalni, s belátták: a nukleáris háborúban senki nem győzhet. Valerij Maszetov szerint a hidegháborúban mindenki győzött, a fentről irányított forradalom sikertelenségére utalva pedig megjegyezte: ez részint Gorbacsov sok hibájára, részint az őt körülvevő belső ellenállásra vezethető vissza.

Kazimir Woycicki, újságíró, történész Reagannek a lengyel Szolidaritáshoz való viszonyával kapcsolatban elmondta: miközben az elnök kiaknázta a kommunizmus hanyatlásában rejlő lehetőségeket, csak a saját esélyét használta ki; a disszidensek és a keleti blokk ellenzéki mozgalmai nélkül nem lett volna sikeres. Az előtte felszólalóval kicsit vitatkozva az előadó rámutatott: Reagan eleget tudott a történelemről, jól tájékoztatták, ez egyike volt politikai premisszáinak. Szerinte Európának nem egy új Ronald Reagan, hanem egy közös európai-amerikai stratégia kell. Majd ismét egy korábbi előadóhoz visszautalva elárulta: neki nem a kedvenc elnöke a republikánus politikus, de el kell ismerni, hogy demokrácia-felfogása, a politikáról vallott nézete ösztönzőleg hatott a lengyel ellenzékre.

Patrick Keller német politológus (Friedrichshafeni Zeppelin Egyetem) egy mesebeli párhuzammal élve leszögezte: míg a legtöbb magas rangú politikus, államférfi és vezető „nyúl”, addig Reagan inkább a sündisznó típusát testesíti meg. Miközben mindenki a részletekkel foglalkozik, Reagan inkább átfogó tudást képviselt, s mindent alárendelt a kommunizmus legyőzésének. Az általa fémjelzett doktrína a Truman-doktrína legjobb értelmezése volt; a demokrata politikus után hivatalba lépő minden elnöknek megvolt a maga Truman-doktrínája, de Reagan szerint ezek mind passzívak voltak – Reagan sikeresen megteremtette a rollback és containment közötti egyensúlyt. Nagy érdeme, hogy ennek gyakorlati megvalósítására nem a világméretű katasztrófával fenyegető Berlinben, hanem a szovjet birodalom peremterületein, a harmadik világban került sor.

A fegyverkezési versenyről szólva az előadó elmondta: ebbe ugyan a Szovjetunió belehalt, de az Egyesült Államok is belebetegedett. A védelmi költségek a GDP 8 százalékéra ugrottak, azonban ez a Kennedy-adminisztráció 15 százalékos aránya mellett szinte eltörpül. A Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI) így is másfél billió dollárt emésztett fel – emlékeztetett az előadó. Gorbacsov nem tehetett mást, mint komolyan vette a fenyegetést, amelynek dilemmája a következő kérdésre szűkült le: Ki csap le először? (Who strikes first?). Az előadó szerint Reagannel kapcsolatban sok az előítélet, amire egy mai példát is felhozott: a berlini önkormányzat elutasította, hogy a brandenburgi kapun egy emléktáblát avassanak a tiszteletére.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója egészen Hollywoodig kanyarodott vissza, amikor Reagan ideológiai ébredéséről értekezett. A filmgyártás a kommunizmus-antikommunizmus fontos terepe volt, s Reagan, mint színészszakszervezet-vezető az itt a fejüket felütő kommunista sejteket próbálta visszaszorítani, ráadásul ekkor találta meg azt a tárgyalási technikát, amelyet később is sikerrel alkalmazott. Az egykori demokrata politikus Barry Goldwater 1964-es kampánya idején lett végleg republikánus – emlékeztetett Schmidt Mária, majd elmondta: az 1980-ban egy hivatalban levő elnökkel – Jimmy Carterrel – szemben aratott győzelmét annak fényében kell értékelnünk, hogy erre 1932 óta nem volt példa. Reagan elsősorban ideológus volt, konzervatív és radikális. Az alapító atyák tanításait leegyszerűsítve, anekdotázva adta elő. Megtestesítette az amerikai álmot, mert alulról küzdötte fel magát – mondta el Schmidt Mária.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2021

• A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
• Holländer Margit lágerélményei
• Göring, az élvhajhász náci
• A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
  
• A két Karátsonyi-kastély Beodrán
• A magyar könnyűzene az 1980-as években
• Az indián fogságnaplók üzenete
• Szendrey Júlia világai
• Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén