2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Csernobil: egy atomkatasztrófa története

2011. április 26. 11:26

Huszonöt éve, 1986. április 26-án következett be az ukrajnai Csernobilban a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége. Biztonsági kockázatok, szakmai felkészültség, szavahihetőség, emberi tényező, s az őszinte beszéd hiánya, avagy mi is történt Ukrajnában azon a tavaszi napon?


A Kijevtől 130 kilométerre épült erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait. A reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után.

A vizsgálat kiderítette, hogy a katasztrófát a reaktor tervezési hibája és egy felelőtlen, nem engedélyezett kísérlet okozta. A személyzet azt akarta kipróbálni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a pót hűtőrendszer átmeneti üzemeltetésére, amíg a dízelgenerátorok működésbe lépnek. A reaktor teljesítményét az előírásokat figyelmen kívül hagyva a tiltott, alig ellenőrizhető és instabil 20-30 százalékra nyomták le, ráadásul kiiktatták a biztonsági automatikát és a vészhűtő rendszert is.

A hűtővíz hőmérsékletének emelkedése miatt automatikusan megindultak lefelé a szabályozó rudak, de a tervezési hiba miatt ezek alsó része grafitból állt, amely nem nyeli el a neutronokat. A reaktor teljesítménye így váratlanul megugrott, a túlhevülés miatt a szabályozó rudak megakadtak. A hűtővíz elforrt, a gőznyomás robbanást idézett elő, majd kémiai robbanás történt, és hasadási termék került a levegőbe.

A szovjet vezetés már aznap értesült a balesetről, de a hírt nyilvánosságra csak két nappal később hozták, amikor Svédország felvilágosítást kért a radioaktivitás általuk mért emelkedésének okairól. (Magyarországon csak május 1. után hangzottak el az első érdemi információk a katasztrófáról.) Az erőmű környékéről 36 órás késéssel kezdődtek meg a több százezer embert érintő kitelepítések, a létesítmény körül 30 kilométeres tiltott zónát létesítettek. A kitelepítettek számára ezen kívül emeltek új települést Szlavutics néven.

A baleset után az erőmű másik három blokkját lezárták, a negyedik reaktor fölé vasbeton szarkofágot emeltek (az új szarkofágnak a tervek szerint 2015-re kell felépülnie). A vizsgálat a baleset elsődleges okát emberi mulasztásban állapította meg, az erőmű vezetőit 1987-ben tíz év börtönre ítélték. A tervezési hibákat államtitokká nyilvánították, a szovjet hatóságok hivatalosan csak 1991 februárjában ismerték el, hogy a katasztrófa bekövetkeztében szerepe volt az RBMK típusú atomreaktor technikai elégtelenségének.

Az ENSZ adatai szerint a balesetnek 47 közvetlen halálos áldozata volt, és mintegy 600 ezer embert ért erős sugárzás, ennek következtében mintegy négyezren halhattak meg rákbetegségekben. Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül a baleset további kéttucat európai országot érintett, mintegy 45 ezer négyzetkilométernyi föld fertőződött meg cézium-137 izotóppal. Magyarországot két hullámban érte enyhe-közepesnek minősített radioaktív szennyezés.

Az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete rádöbbentette az emberiséget arra, hogy a nukleáris energia beláthatatlan veszélyek forrása lehet, ha gondatlanul kezelik. Újabb intő jel a 2011 márciusi fukusimai baleset, amely a csernobilihez hasonlóan a legmagasabb, hetes szintű besorolást kapta a nukleáris eseményeket rangsoroló skálán.

A csernobili atomerőművi katasztrófánál elsőként bevetett likvidátorok 50-70 százaléka már nem él - vélte hétfői sajtónyilatkozatában a térség egyik egykori katonai parancsnoka. Az évforduló alkalmából megjelenő visszaemlékezések sorában a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap Nyikojaj Antoskin vezérezredest, a Szovjetunió hősét szólaltatta meg, aki a légierő kijevi körzetének a parancsnoka volt. Atoskin irányította az első tíz napon a következmények felszámolásában részt vevő repülősöket.

A lapnak elmondta, hogy az ukrán miniszterelnök már április 26-án reggel utasítást adott megfelelő mennyiségű autóbusz és személyautó összeszedésére az erőmű környékén élők evakuálásához. A járműveknek el kellett jutniuk Pripjatyba, és 27-én két és fél óra alatt 44 600 embert vittek el onnan úttörőtáborokba, szanatóriumokba, szállodákba.

A repülőről végrehajtott első szemle után már nem volt több titok a katasztrófa méreteit illetően. A következmények felszámolását célzó műveletekben 80 repülőgép és helikopter vett részt. Először homokot dobtak a sérült reaktorra. Egy-egy helikopter 8-10 darab, egyenként 60-80 kilogrammos zsákot vitt a fedélzetén, a cél felett lebegve megállt a levegőben, majd a legénység - amely hevederekkel rögzítette magát - a nyitott ajtón dobálta ki a zsákokat 200 méter magasságból a 20 méter átmérőjű kráterbe.

A sugárzásmérők nem működtek, mert jóval erősebb volt a sugárzás, mint amennyit mérni tudtak volna. - Úgy számoltam, hogy mintegy 1500 röntgen lehetett a sugárdózis, ám később azt mondták, hogy a valóságban 3500 volt. De mit számít, ha feladatot kellett teljesíteni? - mondta a nyilatkozó. Hozzáfűzte, hogy a helikopterek is tönkrementek a sugárzástól, de főleg a hőségtől két-három bevetés után: ugyanis a kráter közelében 120, a kráter felett pedig 200 fok Celsius volt a hőmérséklet.

Később zsákok helyett fékező ejtőernyőket használtak a homok szállítására, de azokkal levált a helikopter rögzítő karabinere is, ezért órákon belül többször használatos felfüggesztő berendezést kellett konstruálni, és be kellett indítani a gyártását. Aztán amikor a homoktól egyre melegebb lett, akkor ólomöntvényeket kezdtek egyenként ledobálni, míg valakinek eszébe jutott, hogyan lehet többet a célba juttatni, és tíz nap alatt befedték a reaktort.

A repülősök jódtablettákat kaptak, meg valami kenőcsöt Leningrádból, és az ülések alá ólomlemezeket tettek. A sugárzást nem mérték, mert voltak ugyan számlálóik, amelyek az engedélyezett mennyiséget tíz napig összegezték volna, de minden nap ki kellett dobni ezeket a műszereket, mert "megteltek". Naponta új egyenruhát adtak ki, és kötelező volt orosz fürdőt - bányát - használni. Az emberek saját elhatározásból az engedélyezett napi öt bevetés helyett napi harmincat is repültek, és miközben a szabályzat szerint 10 nap alatt legfeljebb 100 röntgen sugárzást kaphattak volna, ennek sokszorosa érte őket.

"Akárhová megyek, mindenütt azt mondják, hogy a következményeket felszámoló likvidátorok 50-70 százaléka már nem él" - mondta el Antoskin, aki minden név említésénél hozzátette, hogy az illető él-e még, beteg-e, vagy már meghalt. "Szovjet adatok szerint a felszámolásban 600 ezer, az ENSZ adatai szerint 850-900 ezer ember vett részt" - tette hozzá. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy mindez a Szovjetunióban, vagyis még egy más világban történt.

A vezérezredes szerint mostanában bírálják az akkori eljárást, de utólag könnyű beszélni, és azt senki nem tudja megmondani, mit kellett volna tenni. Úgy vélte, ma már hasonló esetben nem mutatkozna ilyen önfeláldozás, viszont a technika sokat fejlődött. Antoskin szerint Fukusima ügyében Japánnak Oroszország tanáccsal, a világ pedig anyagi támogatással tudna szolgálni, amit Japánnak el kellene fogadnia, mert a kár az egész világot éri.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár