2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Emigráns-invázió és katonai kudarc a Disznó-öbölben

2011. április 18. 09:31

Ötven éve, 1961. április 17-én támadta meg 1500, az Egyesült Államokban élő kubai emigráns Kubát. A szovjet harckocsikkal és csehszlovák könnyűfegyverekkel felszerelt kubai hadsereg három nap alatt megsemmisítette az expedíciós erőket, Fidel Castro április 20-án bejelentette a támadás leverését.

A szigetországban 1933-ban forradalom tört ki az éppen soros diktatúra ellen, az ország ura hamarosan Fulgencio Batista őrmester lett, akit 1940-ben államfővé választottak. Még abban az évben alkotmányt fogadtak el, amely jelentős demokratikus és szociális intézkedéseket léptetett életbe. A II. világháború utáni polgári kormányok után, 1952-ben az elnök államcsínye nyílt diktatúrát vezetett be és kiszolgáltatta az országot az Egyesült Államoknak. A kemény elnyomás és a rohamosan romló gazdasági helyzet nyomán felszabadító mozgalom bontakozott ki. A sztrájkok és tüntetések, majd a Granma hajó 1956-os akciója után fegyveres harc kezdődött a diktatúra ellen, 1959-ben győztek a Fidel Castro vezette felkelők.

A hatalomra került forradalmárok földreformot vezettek be, államosították a bankokat és nagyvállalatokat, külpolitikailag pedig a Szovjetunió felé nyitottak. Mivel mindez sértette az amerikai érdekeket, az Egyesült Államok gazdasági embargót rendelt el Kuba ellen, majd 1961 januárjában megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. Válaszul Kuba egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a szocialista országokkal s elfogadta a Szovjetunió segítségét, amely a kubai cukor fejében kőolajat szállított Havannának.

Az Egyesült Államok megkezdte a katonai intervenció előkészítését is, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) Guatemalában 1500 kubai emigránst fegyverzett fel és képzett ki. 1961. április 15-én hat kiszolgált, kubai felségjellel ellátott B-26-os amerikai gép Nicaraguából indulva bombázta Kuba városait és repülőtereit. Két nappal később, április 17-én az emigránsok partra szálltak a sziget déli partján, a Zapata-mocsár nehezen védhető vidékén fekvő Cochinos-(Disznó)-öbölnél, 160 kilométerre Havannától. A támadás két ponton, az elkeskenyedő öböl belső végén és a bejárat keleti partjainál indult.

Castro tankjában az invázió során

Az invázió szervezői által kidolgozott változatok közül a legrosszabb esélyeket felvázoló is azzal számolt, hogy egy tekintélyes csoportnak sikerül elérnie a közeli Escambray-hegységet, ahol védelmi pozíciót alakíthatnak ki és segítségért folyamodhatnak az Egyesült Államokhoz. Abban is bíztak - mint kiderült, hiába -, hogy a lakosság a partraszállók mellé áll és Castro-ellenes felkelések robbannak ki. Az intervenció gyorsan és látványosan kudarcba fulladt: Kennedy amerikai elnök a bombázásokat követő nemzetközi tiltakozás miatt leállíttatta a légi támogatást, így a kubai légierő elpusztította az utánpótlást szállító hajókat. A szovjet harckocsikkal és csehszlovák könnyűfegyverekkel felszerelt kubai hadsereg három nap alatt megsemmisítette az expedíciós erőket, amelynek tagjai közül 120 meghalt, a többiek csaknem valamennyien fogságba estek. Fidel Castro kormánya április 20-án bejelentette a támadás leverését.

A foglyok közül ötöt - még a forradalom előtt elkövetett tetteikért - fél év múlva kivégeztek, sokat hosszú börtönbüntetésre ítéltek, több mint ezret élelmiszer és gyógyszerszállítmányok ellenében visszaengedtek az Egyesült Államokba. Castro győzelme kemény csapás volt Kennedy elnökre, míg Kuba számára a csata, amelyben véderejének 156 embere vesztette életét, sorsdöntő eseménynek bizonyult. A forradalom szocialista irányú fordulatot vett, felgyorsult a közeledés Moszkvához. A szigetre szovjet rakétákat kezdtek telepíteni, mire az Egyesült Államok tengeri blokádot rendelt el, az események egyenesen vezettek az 1962-es kubai rakétaválsághoz, a második világháború utáni legveszélyesebb, nukleáris háborúval fenyegető konfliktushoz.

Kennedy tanácsadói, Sorensen és Schlesinger 2001-ben egy SS-4-es rakéta előtt

Negyven év múlva, 2001-ben Havannában mindkét oldal szereplőinek részvételével tartottak konferenciát. Itt Arthur Schlesinger történész, Kennedy egykori tanácsadója kifejtette: szerinte az éppen megválasztott elnököt - aki a tervet elődjétől, Eisenhowertől örökölte - vonakodása ellenére rángatták bele a végrehajtásba. A súlyos kudarc "nagy lecke volt" Kennedy számára, s megtanulta, hogy "sohase hallgasson a vezérkari főnökök egyesített tanácsának ajánlásaira". Schlesinger szerint ez volt az egyik oka annak, hogy az elnök az 1962-es kubai rakétaválság során elutasította a katonai vezetés javaslatát a Karib-tengeri sziget megtámadására - inkább Moszkvával tárgyalt a kubai szovjet rakéták eltávolításáról.

Utólag az is kiderült, hogy a CIA néhány hónappal korábban már jelezte a vállalkozás nehézségeit és valószínű sikertelenségét. "Nem következik be a remélt belső felkelés, és Castro védelmi rendszere nem teszi lehetővé a tervezett meglepetésszerű támadást" - olvasható a CIA jelentésében. Az elemzés tévesnek ítélte a partraszállás helyének megválasztását, s azt is valószínűtlennek tartották, hogy olyan földdarabot sikerüljön elfoglalni, ahol az utánpótlást szállító repülőgépek számára leszállópályát lehet építeni. Kennedy ennek ellenére szabad utat adott az akciónak, máig kétséges azonban, hogy az elnököt megfelelően tájékoztatták-e.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár