7 végzetes pillanat

Mítoszok helyett történelem

2011. január 6. 11:17 MTI

Oral history és a mozifilmek

A bevezetésben írja, hogy mozaikszerű kép áll össze a tanulmányok alapján: a korszak jellegzetes nőfiguráit idézi meg, hiszen ez egy átfogó igénnyel készült tanulmánykötet. Az ön számára melyik fejezet volt a legérdekesebb, melyiket írta a legnagyobb kedvvel? Úgy tűnik, hogy a két országgyűlési képviselőnővel készült életinterjú nagy hangsúlyt kapott a könyvben. Formailag is kuriózum, ritka a hasonló típusú felvezetése egy ilyen témának.

A nyugati szakirodalmakat olvasgatva találkoztam vele, hogy a szerzők bátran beleveszik magukat az interjúszituációba. Arra biztatott egy német barátnőm is, hogy bár Magyarországon ez nem szokás, nyugodtan kerüljek bele. Nem feltétlen én vagyok a mítoszíró történész: én is szereplője vagyok az interjúhelyzetnek. Szívesen írtam azokat a témákat, amelyek a saját élethelyzetemhez is közel álltak. A gyesen otthon lévő anyukákról szóló Unalom összkomfortban? című fejezet például jól rímelt a saját életemre: akkoriban én is otthon voltam a kisfiammal, mi is lakótelepen laktunk, mi is lejártunk a játszótérre, ott is ugyanúgy fontos hely a presszó.

Mondjuk a kapcsolataim, a korább közeg beszűkülését nem éltem át. A munkásnő országgyűlési képviselők esetében a véletlen is segített, az egyik szintén otthon lévő lakótelepi anyuka barátnőjén keresztül jutottam el hozzá. Szerencsés volt, hogy Dési Zoltánné, Éva nyitott volt rá, ahogy akár az egyéves kisfiammal együtt is elmehessek hozzá elkészíteni az interjúkat, illetve ő is eljött hozzám, ami nagy könnyebbséget jelentett.

Frissességet és izgalmat vitt az interjúkba, hogy ön, a kutató is megjelent bennük. Sőt alkalmanként a taktikákat is felfedi: miként jut el az interjúalanyokhoz, hogyan készülnek a beszélgetések, milyen kérdésekkel, milyen stratégiákkal vértezi fel magát.

1999-ben, amikor az állami díjas brigádot kerestem, összesen 44 brigádot találtam, amelyeket kitüntettek ezzel a díjjal a Kádár-korszakban, ennek egy része volt női brigád. A véletlen itt is közrejátszott. Van egy almanach a díjazottakról, ennek alapján kerestem őket a telefonkönyvben. Több brigádvezetőt is megtaláltam, de ők voltak az elsők, akik kötélnek álltak. Ez fontos probléma. Amikor elkezdtem interjúzni, nagyon kevés olyan módszertani cikket találtam, ahol erről írtak volna. Üdítő kivétel volt William Foote Whyte Utcasarki társadalom című kötete, amelyben egészen konkrétan leírja az interjúzást, és pontosan azt is, hogy milyen nehézségekkel szembesül a kutató.

Hat éve tanítok az ELTE Gazdaság és Társadalomtörténet Doktori Iskolájában, mindig interjúzás-módszertant, illetve műveleti szocializmust, és a diákokat talán ez foglalkoztatja a legjobban. Eddig a legolvasottabb cikkem is az lett, amelyet 2005-ben erről írtam A munkásság és oral history címmel. Arról szól, hogyan jutottam el az interjúalanyokhoz, és milyen tévutakra futottam menet közben. Például az állami díjas brigádból nem mindenki állt kötélnek, vagy nem azonnal.

A brigádvezető nyugdíjasként egy színházban volt ruhatáros és büfés. Eleinte be kellett járnom a munkahelyére, kicsit beszélgettünk, dolgozott, és csak több találkozás után engedett fel annyira, hogy elmehettem hozzá. Sokan csak a férjük jelenlétében szólaltak meg. De ha a férj lement kutyát sétáltatni, akkor egészen másféle emlékek kerültek elő, jöttek a női szolidaritás történetek. És a magnó előtt sem mindig az hangzott el, ami felvételen kívül. 1999-től 2004-ig nagyon sokszor visszamentem hozzájuk, volt, hogy havonta.

A korszakról szóló filmeket (Erdős Pál: Adj király, katonát, Zolnay Pál: Embriók) is forrásként használta. A filmek kritikáit is idézi. Visszaolvasni, hogyan értékelték a filmek nőalakjait, szintén érdekes megközelítés. Miért tartotta fontosnak ezt a szempontot?

Vannak kollégák, akik ezzel foglalkoztak - Murai András vagy Stőhr Lóránd -, de a filmekkel kapcsolatos diskurzusok valóban kiaknázatlanok. A dokumentumfilmekről kevés a kritika, a játékfilmek kritikái azonban össze vannak gyűjtve a Magyar Filmintézet könyvtárában. Az Adj király katonát című film egy kritikájában megfogalmazódik, hogy a városba bevándorló lány már farmernadrágra vágyik - a nyolcvanas évek csöves kultúrájának jelképeként -, míg a korábbi Nők Lapja hasábjain a bevándorlók még panofix bundáról és tűsarkú cipőről álmodtak. A filmekkel kapcsolatos kutatási irányt folytatni is szeretném, most például az érdekel, hogy a kábítószer mint probléma miként jelenik meg a játékfilmekben, és ennek milyen a korabeli sajtója.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!