Nyolcezer éves múltra tekint vissza a kokarágás
2010. december 6. 11:07 BBC News, MTI
A perui gyűjtögető törzsek már nyolcezer évvel ezelőtt felfedezték maguknak a kokarágás gyakorlatát - derült ki régészeti leletekből.
Korábban
Az amerikai Vanderbilt Egyetemen dolgozó Tom Dillehay és munkatársai Peru északnyugati részén végeztek ásatásokat, ahol egykor gyűjtögető törzsek éltek. A kedvező környezeti feltételeknek hála, rendkívül jó állapotban maradtak meg a már letűnt civilizáció maradványai.
A szakemberek a házak égetett padlói alatt bukkantak rá az egyedülálló bizonyítékoknak számító, alaposan megrágott kokalevelekre és kalciumban gazdag kövekre. Az ilyen kövek kiégetésével meszet lehet előállítani, amelyet ha együtt rágnak a kokalevéllel, akkor annak több aktív kémiai összetevője szabadul fel.
A brit Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmányukban a régészek arról számolnak be, hogy a mostani felfedezés legalább háromezer évvel korábbra tolja a kokalevelek első használatának idejét. A levelek egy sor különböző kémiai összetevőt, úgynevezett alkaloidokat tartalmaznak. A modern korban ezek közül a kokain a legismertebb anyag, amelyet bonyolult vegyi eljárással vonnak ki (és tisztítanak meg) a levelekből.
A kokalevelek gyógyászati célú rágcsálásának gyakorlatára már hosszú ideje úgy tekintenek, mint ami legalább egyidős az inka civilizációval. A korábbi bizonyítékok már eddig is nagyjából háromezer évvel ezelőttre helyezték a kokarágás kezdetét, ám a kalciumtartalmú kövek használatát inkább csak a közelmúlt fejleményének tartották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap