Digitalizált kulturális javak a magyar EU-elnökség napirendjén
2010. november 18. 17:17 MTI
Kiemelten foglalkoznak majd az Európai Unió jövő félévi magyar elnöksége alatt a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzésének témájával - jelentette be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár a témával foglalkozó EU-miniszteri találkozón, csütörtökön Brüsszelben.
Korábban
Az államtitkár az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportügyekért felelős miniszteri tanács ülésén a magyar delegáció vezetőjeként egyebek között a Magyar Nemzeti Digitális Archívum tervét ismertette kollégáival.
"Kiemelten fontos feladatnak tartjuk a digitalizált és a digitálisan keletkező kulturális javak tartós megőrzését. Ezen a területen előbbre kell lépnünk, és tanulnunk kell az európai jó gyakorlatokból" - mondta Szőcs Géza az ülésen az arról kiadott közlemény szerint, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium juttatott el az MTI-hez. A kulturális államtitkár hozzátette, hogy a magyar elnökség alatt a kulturális örökség digitalizációjáról szóló konferencián külön szekcióban foglalkoznak majd a tartós megőrzés témájával.
Ezzel kapcsolatban azt is kiemelte, hogy az Európai Unió digitális menetrendjével összhangban a magyar kulturális kormányzat a következő hónapokban létrehozza a Magyar Nemzeti Digitális Archívumot (MaNDA). A brüsszeli találkozón a miniszterek irányadó vitát folytattak az uniós menetrend audiovizuális és kulturális vonatkozásairól. Ebben Szőcs Géza elmondta: Magyarország üdvözli, hogy a menetrendről szóló bizottsági közlemény említést tesz a digitális mozi kérdéséről is, és méltatta a filmszínházak digitális átállásának megvalósítására vonatkozó cselekvési tervet is.
Szőcs Géza tájékoztatta az unió kulturális minisztereit a 2011. első félévi magyar elnökség további terveiről is a kultúra és az audiovizuális politika területén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.