A spanyol konkvisztádorok hozták be a tífuszt
2010. november 11. 09:38
Az észak-franciaországi Douai városában talált földi maradványok analízise során kiderült, hogy az elhunytak tífuszban, illetve lövészárok-betegségben szenvedtek. A PLoS One című folyóiratban közölt tanulmány így nem kevesebbet állít, mint hogy a járvány először a 18. században jelent meg Európában, amelyet minden bizonnyal a Latin-Amerikából visszatérő konkvisztádorok hoztak magukkal.
Korábban
1710 és 1712 között, a spanyol örökösödési háború idején az észak-franciaországi várost, Douait többször is ostrom alá vették. 1981-ben egy építkezés során tömegsírokra bukkantak, amelyeken paleomikrobiológiai vizsgálatokat végeztek a francia Didier Raoult vezetésével.
A testeken nem találtak sérülésre utaló jeleket, ezért a szakemberek azt feltételezték, hogy valamilyen járvány végezhetett az emberekkel, amely sokkal halálosabb volt, mint a városban dúló 18. század eleji összecsapások. A csontokból vett DNS minták segítségével sikerült a lövészárok-betegség és a tífusz kórokozóit megnevezni; ez a legkorábbi példája annak, hogy az utóbbi kór megvetette a lábát Európában.
A kutatócsoport a kórokozót a napóleoni háborúkban harcolt katonáknál is kimutatta – ugyanazt a baktériumot, amely később Spanyolországban is elterjedt, ezzel megerősítést nyert az a közkeletű feltételezés, miszerint a járványt spanyol konkvisztádorok hozták magukkal a 18. század elején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.