Megkerülte Afrikát az ókori föníciai vitorlás mása
2010. november 7. 13:27 MTI
A föníciaiak után 2600 évvel egy ókori vitorlás pontos másán hajózta körbe Afrikát legénységével egy volt brit tengerésztiszt - a hajó több mint két év után tért vissza Szíriába.
Korábban
A föníciaiak, akik a mai Libanon, Szíria és a Mediterráneum más részein éltek i.e. 1200 körül, az ókor legjobb hajóépítőinek számítottak. Hérodotosz görög történetíró szerint a föníciai tengerészeknek i.e. 600 táján sikerült körbehajózniuk Afrikát. Útjukat ismételte Philip Beale, aki 21 méter hosszú keresztvitorlás hajóján vágott neki a kalandnak, amelynek során a világtengerek legveszélyesebb vizeit szelte át.
A Phoenicia nevű vitorlás, amelynek tervrajzai ókori hajóroncsok, antik vázákon látható ábrázolások és egyéb régészeti leletek alapján készültek, teljes egészében fából épült. S bár teljes egészében hagyományos anyagokból, hagyományos módszerek alkalmazásával készült, a legkorszerűbb navigációs berendezésekkel szerelték fel.
A legénység két szakaszban tette meg a 32 ezer kilométeres utat. A hajó 2008 augusztusában indult útnak, és keletre, Jemen felé vette az irányt. Egy rövid megszakítás után Omán és Mozambik következett, majd megkerülték a Jóreménység fokát. Az utazás Afrika nyugati partja mentén folytatódott, áthajóztak a Gibraltár-szoroson, és Tunézia érintésével megérkeztek Szíriába, Arvád szigetén kötöttek ki.
A mostani expedíció Philip Beale második kalandtúrája volt: 2003-ban egy 1200 éves hajó pontos másán vitorlázott el Indonéziából Afrikába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.