A Forgószél hadművelettel verték le az 1956-os forradalmat
2010. november 4. 12:10 Éva-Erdei András
Korábban
A jelszó: Mennydörgés
Magyar idő szerint november 4-én hajnali négy órakor megindult az offenzíva Magyarország ellen. A Kreml urai semmit nem bíztak a véletlenre, a célok egyértelműek voltak, ettől függetlenül azonban ismét rosszul mérték fel a helyzetet. Hruscsov megkérdezte Konyev (Varsói Szerződés csapatainak főparancsnoka) marsallt, hogy mennyi ideig tartana a status quo helyreállítása Magyarországon. A válasz rövid és tömör volt: "Három nap. Nincs többre szükség."
A szovjet csapatok körülvették a Magyar Néphadsereg laktanyáit, helyőrségeit: ahol nem adták meg magukat az első felszólításra, ott azonnali tűzcsapás volt a reakció. A legtöbb helyen nem került sor fegyveres összeütközésre, a sorállományú katonákat lefegyverzésük után szélnek eresztették. A megszállók elfoglalták az összes repülőteret, a Budapestre és az osztrák határhoz vezető útvonalak stratégiai pontjait. Ezzel a lépéssel két legyet ütöttek egy csapásra, megfosztották a "lázadókat" az utánpótlástól, valamint megakadályozták a politikai vezetés nyugatra szökését.
Harcászati szempontból a T-54-es tank és az AK-47-es automata puska (Kalasnyikov) első külföldi bevetetésére Budapest utcáin került sor. Másfelől a magyarországi hadműveletek rávilágítottak a szovjet hadsereg számos hiányosságára, így az altisztek döntésképtelenségére. A városi harcok sem kedveztek a gépesítette alakulatoknak, mivel a tankok csak mentoszlopban tudnak haladni, amely lehetetlenné tette a sikeres páncélos támadás kibontakozását. A felkelő csoportok leleményességükkel próbálták kompenzálni a szovjet technikai fölényt. A páncélosok ellen a leghatásosabb fegyvernek a "Molotov-koktél" bizonyult.
Az első szovjet páncélosok hajnali öt órakor érték el a fővárost. A legszervezettebb ellenállásba a Juta-dombnál (mai Soroksár) ütköztek a betörő szovjet erők. Délelőtt tíz órakor két harckocsit és egy személygépkocsit kilőttek a védők. Kőbányán szintén jelentős sikert könyvelhettek el a szabadságharcosok, miután négy harckocsiból egyet kilőttek, hármat pedig visszavonulásra kényszeríttettek. A szovjet egységek, ahogy közeledtek Budapest belső részei felé, úgy ütköztek egyre nagyobb ellenállásba. Konyev marsall nem véletlenül kért erősítést.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
November 5-én a szovjetek támadást indítottak a város egyik legjelentősebb védelmi pontjának számító Corvin köz és környéke ellen. A két fő célpont a Corvin mozi és a Kilián laktanya volt. A sikeres támadáshoz elengedhetetlenül szükség volt a tüzérség hathatós támogatására. Ennek megfelelően délután egykor 170 ágyúval és aknavetővel mértek csapást a körzetre. A hatás nem maradt el, háromkor megindult a gyalogsági támadás is. A támadás váratlanul érte a Corvin köz védőit, így estére gyakorlatilag a szovjet erők kezére került majdnem az egész városrész. Egy kisebb csoportnak Steiner Lajos parancsnoksága alatt sikerült kitartani egészen november 9-ig a Dob utcában.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Mussolini](/ih0Ax/label/.cut-640x400/277.jpg)
Mussolini
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)