Szemétdomb mélyén nyugszik Mona Lisa
2010. október 13. 08:18 The Daily Telegraph
Leonardo Da Vinci Mona Lisája modelljének földi maradványait harminc éve exhumálták, és később egy firenzei szemétdomb mélyére kerültek - állítja egy olasz szakértő.
Korábban
Lisa Gherardini 1542-ben halt meg Firenzében, s a Szent Orsolya kolostorban helyezték végső nyugalomra. A ferences kolostort évszázadokon át dohánygyárként, illetve egyetemi oktatási helyszínként hasznosították, majd a nyolcvanas években az olasz adóhatóság, a Guardia di Finanza kaszárnyává alakították át az épületet.
A fejlesztők akkoriban nem tudták, hogy e helyen aludta örök álmát Leonardo modellje – kiléte csak 2007-ben vált ismertté –, később feltárták a kolostor alapzatát, köztük a sírt és az elhunyt földi maradványait, amelyek Firenze külterületén kerültek elhelyezésre. Giuseppe Pallanti, akit már harminc éve foglalkoztat Lisa Gherardini végső nyughelyének kérdése, most azt állítja, hogy a csontok egy körülbelül háromszáz méter magas, fűvel benőtt domb alján lehetnek.
„A sír teljesen elveszett” – mondta el Pallanti. „Sajnos, amikor a munkálatok a nyolcvanas években elkezdődtek, nem tudhattuk, hogy milyen értékeket képviselnek az épület és a benne rejlő műkincsek” – tette hozzá. A firenzei várostanács most azt szeretné, ha a félig kész kaszárnya 23 millió font értékben művészeti központtá válna, amely a tervek szerint 2015-ben készülne el. „Amit belül találtunk, az a teljes pusztulással volt egyenlő. A kolostornak csak a külső falai és néhány 14. századi boltív maradt meg” – mondta a projekten dolgozó építész, Luigi Ulivieri.
Gherardini valószínűleg Firenzében, 1479-ben látta meg a napvilágot. Kereskedő férje – akitől öt gyermeke is született –, Francesco del Giocondo halála után az asszony kolostorba vonult, ahol négy évet töltött. Itt érte utol a halál, 1542-ben, 63 éves korában – derült ki Pallanti kutatásaiból. A világhírű, ma a párizsi Louvre-ban megtekinthető portrét Leonardo 1506-ban fejezte be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap