Így épülhettek a gízai piramisok
2010. szeptember 28. 10:56 Science Daily
A tudósokat már régóta lázban tartó kérdésre, az egyiptomi piramisok tervezésének és felépítésének rejtélyére adott magyarázatot egy norvég építész.
Korábban
A kövek súlya körüli kérdések mellett az egyiptológusok sokszor két fontos probléma mellett siklanak el – az egyik, hogy honnan tudták az egyiptomiak, hogy hova kell rakniuk a hatalmas építőanyagokat, míg a másik: az építész hogyan kommunikált és hogyan tudta a precíz terveket megosztani a tízezer, írástudatlan munkással?
Leginkább ezek a kérdések foglalkoztatták Ole J. Bryn, a Norvég Tudomány és Technológiai Egyetem (NTNU) építészeti és szépművészeti tanszékének segédprofesszorát, amikor a Kheopsz-piramis tanulmányozásába fogott. A piramis 2,3 millió köve összesen mintegy 7 millió tonnát nyom, 146,6 méter magasságával pedig négyezer éven át a legmagasabb épületnek számított.
Bryn egy nagyon egyszerű dolgot fedezett fel: szerinte ugyanis az egyiptomiak vezették be a modern építészeti rácsozatot, szétválasztva a mérőrendszert az épület fizikai struktúrájától. A kutató a harminc legrégebbi egyiptomi piramis tervének áttanulmányozása után egy precíziós rendszert fedezett fel, amellyel a munkások elérhették a piramis legmagasabb pontját – mindezt felettébb pontosan. S ahogy az építész megismerte a piramis főbb dimenzióit, már meg tudta tervezni az épületet is, mintha csak egy modern épülettel lenne dolga.
Az építészeti hálót az analízis középpontjába állító elmélet a Nordic Journal of Architectural Research folyóirat hasábjain látott napvilágot. Ha a Bryn rajzai mögött megbúvó alapelvek megállják a helyüket, az a régészek számára egy új megközelítésmódot jelenthet, amely a piramisokat többé már nem egy „ismeretlen szerkezet egymásra rakott köveiként” írja le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05