Sikerült lokalizálni az egyik írországi viking települést
2010. szeptember 24. 09:31
Egy elveszettnek hitt viking telepet sikerült beazonosítaniuk a régészeknek, amely minden bizonnyal a középkori Írország történetét feldolgozó ulsteri annales által említett Linn Duchaill lehet.
Korábban
Az északi emberek 795-től pusztították végig Írországot, ahol néhány évtizeddel később két telepet is létesítettek: az egyik Dúbh Linn (a mai Dublin), a másik pedig Linn Duchaill volt, azonban a 15. századi forrásgyűjtemény sokáig nem vezetett el a település eredeti helyéhez. Múlt hét pénteken egy régészcsoport bejelentette, hogy az ír fővárostól 70 kilométerrel északra, Annagassan mellett rábukkantak az elveszettnek vélt középkori településre. „Hihetetlen, hogy mennyire megkönnyebbültünk” – mondta Mark Clinton, az egyik független régészeti tanácsadó.
Az annagassaniek régóta hitték, hogy a viking telep közel lehet lakóhelyükhöz, mivel a helyi tanárok sokat meséltek a diákoknak a skandinávok hódításairól, s ebben megerősítette őket néhány, a falu közelében talált tárgy is, például egy, a rabszolgák megkötözésére szolgáló bilincs.
Linn Duchaill öt évvel ezelőtt kezdte el jobban foglalkoztatni a régészeket, és mindebben oroszlánrészt vállalt az egyik ír rendező, Ruth Cassidy; a család egyik barátjával geofizikust kértek fel, aki a vidék alapos feltérképezése során védelmi árkokra bukkant – ez nem mutatott rokonságot a korszakban elterjedt ír építészeti struktúrával, így híre ment, hogy az árkokat csakis a vikingek készíthették.
A forráshiánnyal küszködő régészek segítségére az egyik helyi múzeum sietett, így megindulhattak a munkálatok; a háromhetes ásatások alatt talált kétszáz régészeti lelet meggyőzte a szakembereket, hogy egy hajóépítő viking település nyomára bukkantak, ahol az ácsmunkától kezdve, a mesterséges szigeten át a javításokig mindenre találtak tárgyi bizonyítékokat. A felfedezést már önmagában az a tény is különlegessé tette, hogy mindeddig meglehetősen kevés hajóépítő várost (longphorts) találtak a régészek.
„Ha a település valóban Linn Duchaill, akkor fontos, hogy összekössük a régészeti eredményeket a történelmi forrásokkal” – nyilatkozta Peter Pentz, a koppenhágai nemzeti múzeum régésze. „Ráadásul úgy néz ki, hogy a későbbi korok érintetlenül hagyták a telepet – ellentétben Dublinnel, ahol néhány longphorts az idők során várossá alakult át –, ezáltal még többet megtudhatunk erről a településfajtáról” – tette hozzá.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor tegnap
- Mi magyarázhatja a Római Birodalom bukását? tegnap
- A magyar és német kisebbségeket tette felelőssé Csehszlovákia szenvedéseiért Edvard Beneš tegnap
- Megőrjítette erotikus táncával a férfiakat Josephine Baker, a Bronz Vénusz tegnap
- Akadálytalanul repült kisgépével Helsinkitől Moszkváig a német tinédzser tegnap
- Jeltelen sírba földelték el a reformáció óriását, Kálvin Jánost 2023.05.27.
- Egy francia herceg a lengyel trónon 2023.05.27.
- Katolikus hite és a holokauszt borzalmai határozták meg Pilinszky János költészetét 2023.05.27.