Megtalálták a viking nagy fal egyetlen kapuját
2010. augusztus 31. 11:31 Spiegel Online
Évszázadok óta izgalomban tartotta a régészeket a német-dán határváros Hedeby-nél található, az észak-európai kereskedelem biztonságát garantáló fal egyetlen átjárójának pontos holléte, amelynek felfedezését a múlt héten jelentették be.
Korábban
A Blitzkrieg feltalálóit, akik könnyű hajóikkal kolostorokat és egész városokat tettek pillanatok alatt a földdel egyenlővé, a régészek most egy újabb tulajdonsággal ruházták fel: a jelek szerint ugyanis kitűnő építőmesterek is voltak. Ennek egyik bizonyítéka Észak-Németországban, nem messze az Északi-tenger balti csatornája mellett található: a 30 kilométer hosszan Schleswig-Holstein tartományon keresztül húzódó masszív fal (neve Danevirk, azaz a „dánok munkája”) az eddigi legnagyobb ismert földmű Észak-Európában.
A régészek Hedeby mellett közelebbről is megvizsgálták a három méter széles, 8. századi falat. A környező vidékről összegyűjtött kövek mérete a néhány kilogrammtól a száz kilogrammosokig terjed, amelyekből több millió lehet a falban – állítja a projekten dolgozó Astrid Tummuscheit, aki pénteken egy sajtótájékoztató keretében egy igazi „szenzációról” tett bejelentést, ugyanis a projekten dolgozó régészcsoport megtalálta a Danevirk egyetlen, öt méter széles kapuját. Régi feljegyzések szerint ezt „lovasok és kocsik” használták, mellette intézték a vámügyeket, s egy bordélyházként is funkcionáló fogadó volt a közelében.
A régészek már évszázadok óta álmodoztak arról, hogy egyszer végre sikerül megtalálniuk a Dánia és Nagy Károly egykori birodalma között található kaput. A szakértők ugyan eddig is tudták, hogy a kapu nagyjából hol helyezkedhet el, de a régészek egy útszéli kávézó miatt nem kezdhették meg az ásatásokat. Miután a vendéglő 2008-ban becsődölt, s az E.ON megvásárolta az épületet, a kávézó ledózerolását követően történhettek meg az első kapavágások.
A régészek a kormeghatározások során kijelentették, hogy a falat valószínűleg nem a dánok elődei, hanem a frízek kezdték el építeni a 7. században, akik a dánokkal, a szlávokkal és a szászokkal küzdöttek a regionális szupremácia kivívásáért. Miután végül a vikingek diadalmaskodtak, 808-ban Göttrik dán király elrendelte a szászokkal közös határ megerősítését. Az még vita tárgyát képezi, hogy milyen célból épült a Danevirk. Az ehhez hasonló, a rómaiak vagy a kínaiak által felhúzott falak a portyázó hadak megállítását szolgálta, de a viking épület esetében maguk az építtetők voltak a fosztogatók. Utak és kőházak hiányában csak a hosszú hajók számítottak csúcstechnológiának, amelyekkel a vikingek kiterjedt, Bizánctól Észak-Afrikáig és Izlandtól az észak-amerikai partokig terjedő kereskedelmi hálózatot létesítettek.
A viking birodalom Achilles-sarkát Hedeby jelentette. Amikor a kereskedőhajók Schlei-nél átjutottak a vékony földnyelven, onnan csak a 18 kilométerre levő Treene-folyónál tudtak kirakodni, majd visszatérni az Északi-tengerre. Itt rendszeres támadásoknak voltak a kitéve az értékes – köztük indiai Buddha-szobrokat, novgorodi medvebőröket és bizánci aranyat – árukat szállító karavánok, így a régészek feltételezése szerint valószínűleg a kereskedelem zavartalanságát biztosította a Danevirk megépítése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Így született meg a We Are the World tegnap
- Másodjára már szőrcsuha helyett vaspáncélba öltözve zarándokolt el IV. Gergely pápához IV. Henrik tegnap
- Nélkülözés közepette érte a vég II. Apafi Mihályt tegnap
- Vérhas és malária sem állíthatta meg Henry Morton Stanley-t küldetése teljesítésében tegnap
- Aki túlélte Hitler és Sztálin merényleteit is tegnap
- Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma 2025.01.27.
- Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését 2025.01.27.
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez 2025.01.27.