Új válogatáskötet Ignotus Pál publicisztikai írásaiból
2010. szeptember 22. 16:08 MTI
Minden eddiginél gazdagabb válogatást kínál az egyik legkiválóbb magyar publicista, Ignotus Pál munkásságáról a Gondolat Kiadó gondozásában most megjelent Jegyzetek a szabadságról című kötet.
Korábban
A könyv szerkesztője Bozóki András, aki Ungvári Tamás író, irodalomtörténész, Ungváry Krisztián történész, valamint Bitó László író társaságában mutatta be a könyvet kedden este a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
"Egy Szép szó hasonmás antológia szerkesztése közben figyeltem fel a két világháború közötti eszmetörténetre, és szerettem bele a Toll című, korabeli lap csípős, nagyon okos hangütésébe, amelynek Fejtő Ferenc, Remenyik Zsigmond mellett Ignotus Pál is szerzője volt" - mondta Bozóki András. Mint fogalmazott, Ignotus írásai tetszettek meg neki a leginkább, ami szerinte az 1980-as évek végének politikai körülményeivel, a magyar sajtó megújulásával van összefüggésben.
"A színes, polemikus újságírói stílus akkoriban jelent meg a magyar sajtóban is, például a Magyar Narancsban, amelynek előképe lehetne a Toll című lap is" - fogalmazott a politológus, egykori kulturális miniszter, aki elárulta, hogy a demokratikus ellenzéket, a Beszélő-kört "valamilyen folytatásaként" látta a Toll szellemiségének.
A 436 oldalas kötet a 13 évvel ezelőtt megjelent Ignotus-kötet kibővített változatának tekinthető. "Az talán fele ilyen vastag volt, mint a mostani. Az előszó is ugyanaz, viszont a kötet számos új cikkel egészült ki" - mondta Bozóki. Hozzátette: jelenleg ez a legteljesebb, magyar nyelven elérhető Ignotus-könyv, amelybe ráadásul angolból fordított szövegek is belekerültek, például most először lett magyarul is elérhető Ignotus Kádár Jánosról írott cikke.
A szerkesztő szerint a friss kötetben a történészek és az eszmetörténészek egyaránt megtalálják a nekik érdekes részt. Kifejtette, hogy akiket a népi-urbánus vita annyira nem érdekel, annak a kötet bőségesen tartogat "tiszta irodalmat", például "finom, elegáns, de mégis bátor" kritikákat Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Thomas Mann, József Attila, Erdélyi József műveiről. "Látva a politológusi szakma szörnyű inflálódását, fontosnak tartottam a tankönyvi tudást eszmetörténeti háttérbe ágyazni, hogy jobban megértsük azokat a folyamatokat, amelyek már a húszas években léteztek, mégis váratlanul bukkantak fel 1989 után" - indokolta részvételét a kötet megszületésében Bozóki.
A 13 évvel ezelőtti kötetnek Vissza az értelemhez volt a címe - utalva a felvilágosodásra visszavezethető eszmei tartalomhoz, amelyet a Nyugat és Ignotus köre képviselt. A mostani, Jegyzetek a szabadságról címet a politológus februárban találta ki, és nem titkoltan a választások utáni politikai korszakra utal. "Nem akartam aktuálpolitizálni, de benne volt egyfajta sandítás arra időszakra, amiben benne vagyunk és ami előttünk áll. Amikor esetleg újból az alkotmányos alapjogok védelme kerül napirendre" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap