2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megújult a szabolcsi Mudrány-kúria

2010. szeptember 19. 16:16 MTI

Teljesen megújult belső térrel, a települést és a 19. századi középpolgárság kultúráját és tárgyait bemutató kiállításokkal várja a látogatókat a felújított Mudrány-kúria, melynek átadását szombaton tartották meg Szabolcs községben.

A földváráról híres település kúriájának négy termében a korszak jellegzetes bútorait, festményeit és használati tárgyait mutatják be a nagyközönségnek. A szakemberek korhű ebédlőt, előszobát, férfi dolgozószobát, valamint női enteriőrt alakítottak ki biedermeier stílusban, emellett a település történetéről tematikus tárlat is létesült.

A berendezési tárgyak beszerzése mellett korszerűsítették az épület fűtési- és biztonsági rendszerét, megépült a földvárat ábrázoló terepasztal, valamint a könnyen kezelhető számítógépes adatbázis révén a látogatók hozzáférhetnek a települést érintő fontosabb információkhoz is - mondta Ulrich Attila történész, a kiállítás egyik berendezője az átadást megelőzően.

A Castellum nevet viselő projekt pénzügyi forrásait a Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül finanszírozták. A kúria fenntartója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága pályázat útján nyert 48 millió forintot a rekonstrukcióra. A Castellum-beruházás mintegy 230 milliós összköltségének fennmaradó részét a nagykárolyi kastély felújítására költik. A kúriafejlesztést követően Szabolcs község a megye egyik leggazdagabb történelmi emlékeivel rendelkező települése lehet a közelben található szabolcsi földvárral, az Árpád-kori templommal, Szabolcs vezér szobrával, valamint a közeli Tisza-parttal.

A Mudrány-kúria a 18. század végén épült; a konyha és a zárt előtér kivételével valamennyi helyiség mennyezetét hun és magyar fejedelmek, királyok festett mellképeivel díszítették. A kúriát 1978-ig református lelkészlakként használták. Az épülethez irodalmi emlék is fűződik: Móricz Zsigmondot barátai egy tiszatelki vendégeskedés után vitték el Szabolcsra, s az itt szerzett élményeiről A szabolcsi földvár című riportjában számolt be az író. Később az Ebéd című híres novellájában örökítette meg itteni benyomásait; a Mudrány-kúria ebédlője volt a színhelye az elbeszélésben ábrázolt nevezetes lakomának.

Az épület 1980-tól tartozik a megyei múzeumok igazgatóságához. A korábban is múzeumi kiállítóhelyként működő, műemlék jellegű épület új kiállításait a következő öt évben ingyenesen látogathatja a közönség.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár