Vízköpőként vált halhatatlanná egy muszlim kőműves
2010. szeptember 13. 08:29 MTI
Szárnyas vízköpőként örökítette meg homlokzatán egy francia katedrális azt a muszlim kőművest, aki mintegy negyven éven át dolgozott az ősi római katolikus templom helyreállításán.
Korábban
Ahmed Benzizine a délkelet-franciaországi Lyon városában álló Szent János-székesegyház helyreállításán dolgozott. Az egyházmegye vezetősége ezért úgy döntött, hogy hálája jeléül szobrot emel a mesterembernek, aki így a templom homlokzatának egyik szárnyas vízköpőjeként tett szert örök halhatatlanságra. Az Ahmed nevű kőfaragvány madárszerű karmaival egy feliratot is szorongat, amelyen franciául és arabul is az áll: "Isten hatalmas".
Az új szobor már hat hónapja a katedrális homlokzatának lakója, de csak akkor került rivaldafénybe, mikor egy kisebb szélsőséges csoport felháborodásának adott hangot amiatt, hogy muszlim ember szobra került egy katolikus templomra, amely szerintük az iszlám vallás leigázásának jelképe. "Csak az a tény, hogy arabul van kiírva, már felháborodást váltott ki egy kisebb közösségben" - mondta Benzizine, aki élete során dolgozott már keresztény templomokon, mecseteken és zsinagógákon is. "A felirat azonban nem Mohamedről, a muszlim profétáról és az iszlám hit megalapítójáról szól" - tette hozzá.
Az Algériában született 59 éves Benzizine 1973-ban kezdett el dolgozni a világörökségi helyszínek közé tartozó épületen. "Mikor 37 évvel ezelőtt elkezdtem templomokon dolgozni, még bűnnek számított, ha egy muszlim mecseten kívül más vallás szent helyére is belépett" - mondta a férfi, aki úgy tekint a róla mintázott vízköpőre, mint "a béke és a tolerancia üzenetére", de ugyanakkor mulattatja is a dolog. "Úgy néz ki, mint én. A füleket leszámítva, amely úgy áll, mint az ördögé, de a szobrász elmagyarázta, hogy az angyaloknak is hegyes fülük van".
A legtöbbször groteszk teremtményeket megformázó vízköpők a középkorban élték virágkorukat, és a francia templomok kedvelt díszítőelemei voltak. Nemcsak a vízelvezetésért, hanem az ördög távol tartásáért is feleltek. "Régi hagyomány, hogy szobrot emelnek annak a mesterembernek, aki sokat dolgozott az építkezésen, akár csak viccből, gúnyból, vagy valódi tiszteletből" - mondta Michel Cacaud, a lyoni katedrális papja.
Franciaországban az iszlám a második vallás, és az ország ennek megfelelően igyekszik mindent megtenni a muszlimok békés integrálásáért, amit azonban gyakran megnehezítenek az iszlámfóbia olyan megnyilvánulásai, mint a muszlim sírok meggyalázása, vagy a mecsetek elleni támadások. A lyoni egyházközösség mindenesetre örömmel fogadta az új vízköpőt, amely szerintük két hagyományt is ápol: egy kőműves munkája előtt tiszteleg, valamint ábrázolja a keresztény-iszlám párbeszédet, amely fontos szerepet játszik Lyon vallási történetében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap