Kivételes ókori római lámpás került elő Angliában
2010. szeptember 2. 15:47 MTI
Az ókorból származó római bronzlámpás került elő ép állapotban egy brit farmer földjéről. A maga nemében egyedülálló darabot fémdetektorral találta egy fiatalember a suffolki Sudbury közelében. A 21 esztendős amatőr kutató, Danny Mills úgy vélte, a lámpa az első és harmadik század közötti időkből eredhet.
Korábban
Mills bejelentést tett a leletről a helyi archeológusoknak, és a farmer, akinek a földjéről az antik darab előkerült, később a helyi múzeumnak adományozta azt.
A lámpást restauráló Emma Hogarth, az Ipswich Múzeum munkatársa a korabeli kézművesség egy ritka és kivételes darabjaként beszélt a tárgyi emlékről. Mint mondta: különösen érdekes, hogy a lámpás felfüggesztésére szolgáló láncok is épen megmaradtak, és nem korrodálódtak el. A régészek szerint a londoni British Múzeumban csupán egy hasonló leletből fennmaradt darabkákat őriznek, a lámpáshoz leginkább hasonlító darab pedig a pompeji ásatások során került elő.
Suffolk térségében a második század környékén gazdag rómaiak villái álltak, és a tudósok úgy vélik, a lámpást éjjel használhatta az egyik villa lakója, amikor a főépületből átment a melléképületekbe. A lámpa egyébként a mai viharlámpásokra hajaz. Lángját a széltől vékony szarulemez óvhatta, ami az idők során elenyészett. A híres darab, amelyet az Ipswich Múzeumban lehet megnézni, a minap a BBC Digging for Britain című régészeti sorozatában is bemutatkozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap