2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

A legrégibb ház a Rajna partján

2010. szeptember 2. 09:27 MTI

Az eddigi legrégebbi ismert parasztházat fedezték fel a Rajna bal partján német régészek.


A szakemberek szerdai közlése szerint az Észak-Rajna-Vesztfáliában, Düren város közelében talált lelet 7200 éves. Az újkőkorszakból származó parasztházzal együtt a régészek egy egész nagytelepülést tártak fel, illetve az ebből az időszakból eredeztethető, egész Németországban eddig talált legnagyobb temető maradványait.

A rajnai régészeti emlékvédelmi hivatal szerint nagyon különleges leletről van szó. A tudomány eddig azt feltételezte, hogy a keletről érkező, megtelepedett földművesek csak a Rajnáig vándoroltak - az új felfedezés azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a folyón túlra is eljutottak.

A számítógépes technika alkalmazásával rekonstruált parasztház pajtára emlékeztet: nyolc méter magas és 35 méter hosszú lehetett, alapterülete pedig megközelítőleg 120-140 négyzetméter. Feltehetőleg nyolcan éltek a tölgyfaházban, közülük sokan gyerekek voltak - mondta el Erwin Cziesla régész. A parasztház közelében harmincöt további, szintén az újkőkorszakból származó épületet találtak. "Valószínűleg még 40-50 ház van a föld alatt" - feltételezi Cziesla.

A régészek szerint igazán rendkívüli dolognak számít, hogy a telepesek közvetlenül a falu mellett egy temetőt is kialakítottak. A kutatók legkisebb eszközeik - kanalak és ecsetek - segítségével csaknem 110 csontvázat tártak fel. Ezek, bár évezredeken át pihentek a földben, még mindig felismerhetőek: megkülönböztethetőek a gyermekek, a fiatalkorúak és a felnőttek is. Sokuk földi maradványai mellett nefritet, vasgálicot és egyéb emlékkövet találtak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár