Atomcsapásoktól a nukleáris békéig

2010. augusztus 6. 12:24

Korábban

... és ami utána történt

A két támadás után Japán valóban elfogadta a feltétel nélküli fegyverletételt, és szeptember 2-án a Missouri csatahajó fedélzetén aláírták a békeszerződést, mely véget vetett a hat éve tartó világégésnek.

De valóban szükség volt-e az atomcsapásra? Az erről szóló vita a mai napig nem zárult le. Japánban háború és béke kérdésének eldöntése formálisan egyetlen személy, Hirohito császár kezében - aki ünnepet kap Japánban -összpontosult. A császár már június végén elküldte a Japánnal szemben akkor még semleges Moszkvába rokonát, Konoe Fumimaro herceget. A japán küldöttség a következő üzenetet vitte: "Csak egy föltételünk van: a császár maradhasson a trónon. Egyébként mi Japánban mindent megteszünk, amit az amerikaiak akarnak."

Az amerikai kódfejtők már a háború elején feltörték a japán kódokat, így a hírszerzés értesült a moszkvai útról és az üzenetről is. Valami oknál fogva azonban Truman elnököt erről nem értesítették. Japánt a háborúban az elméletileg mindenható, de ambiciózusnak egyáltalán nem mondható császár mellett egy hat fős kabinet irányította. Augusztus elején e hat emberből három voksolt a feltétel nélküli megadásra és három a további "pozíciójavító" küzdelemre. Ezeken az arányokon az atomcsapás sem változtatott. A végső szót tehát Hirohitónak kellett kimondania. Döntésében kétségkívül siettette őt Hirosima és Nagaszaki elpusztítása, az az érv azonban csak fenntartásokkal tekinthető helytállónak, hogy a háborút az atomfegyver bevetésének köszönhetően sikerült csak befejezni.

Azzal ugyanis mind a japánok, mind az Egyesült Államok katonai vezetése tisztában volt, hogy Japán a háborút ekkorra már mindenképp elveszítette. Megfosztották minden nyersanyagforrásától, a szövetséges légierő és haditengerészet pedig elvágott minden utánpótlási útvonalat. Az amerikai nehézbombázók módszeres alapossággal rombolták szét a szigetország iparát és városait, a felszíni flottát pedig szinte teljesen megsemmisítették. Valószínűsíthető tehát, hogy Japán tisztán gazdasági okokból is mindenképp megadásra kényszerült volna, függetlenül attól, hogy a szövetségesek ténylegesen partra szállnak-e, vagy "csak" a blokádot és a bombázásokat folytatják.

Érdekesség, hogy a nap japán elvezése Tainicsi szensu kinen-bi, ám azt inkább a Súszen-kinenbi elnevezéssel, azaz "A háború végének emléknapja"-ként illetik. Az Egyesült Államokban az időzónákból adódó eltérés miatt augusztus 15-én emlékeznek meg a Japán felett aratott győzelemről (VJ Day), és ez több helyen még ma is munkaszüneti napnak számít. A fegyverletételről szóló parancs nem jutott el azonnal a Mandzsúriában lévő japán alakulatokhoz, akik egészen augusztus 19-ig harcoltak a szovjet hadsereggel. A Kínában és Indokínában harcoló egymilliós japán hadsereg hivatalosan szeptember 9-én Nangkingban kapitulált Csang Kaj-sek nemzeti erőinek.

előző oldal 5 / 5