2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nem lehetett gladiátor a rejtélyes római asszony

2010. július 5. 16:36 MTI

Mégsem egy női gladiátor aludta örök álmát abban a szokatlan temetkezésben, amelyet Nagy-Britanniában, Herefordshire grófságban fedeztek fel.

Árvízvédelmi létesítmények építését megelőzően végeztek régészeti feltárásokat a Herefordtól 6 kilométerre észak-nyugatra fekvő Kenchesterben, a római kori Magnis városában. A szabálytalan hatszögletű, 9 hektáros területű Magnis fontos kereskedelmi központ volt a térségben élő kelta törzsek számára. A települést kettészelte az i.sz. 1. században épült kelet-nyugati irányú római út, amelynek mentén üzletek sorakoztak. Az eddigi feltárások során mozaikpadlós lakóházak, fürdők, üzletek és műhelyek maradványai kerültek elő.

A három hónappal ezelőtt megkezdett feltárások során egyéb leletek mellett négy temetkezés is előkerült, közülük az egyiket meglehetősen szokatlannak találták a szakemberek. Az i.sz. 1. vagy 2. századi sírban egy szokatlanul magas és erős testalkatú személy földi maradványait fedezték fel. A hosszú combcsontok alapján először férfinak vélték, ám a koponya- és a medencecsontok vizsgálata során kiderült, hogy asszonyról van szó.

Az asszonyt magzati pózban helyezték örök nyugalomra. A csontelváltozások tanúsága szerint kemény fizikai munkát végezhetett, így lehetett akár a földeken dolgozó parasztasszony is, ám a bronzveretes díszes koporsó magasabb társadalmi státusra utal.

A négy évszázados római uralom alatt többféle temetkezési szokások is honosak voltak: előfordult, hogy elhamvasztották az elhunytakat, ha pedig nem, akkor agyagurnákban, fakoporsókba vagy egyszerűen csak halotti lepelbe csavarva helyezték sírba az eltávozottak földi maradványait. "A római korban nem volt ritka a koporsós temetkezés, ám ezt általában csak a tehetősek engedhették meg maguknak" - magyarázta Robin Jackson ásatásvezető régész.

Kezdetben a szakemberek azt feltételezték, hogy egy női gladiátor földi maradványait tárták fel, ám a sírban nem voltak fegyverek, mint ez megszokott volt a harcosok esetében. Ráadásul semmi sem utal arra, hogy Magnis városában lett volna amfiteátrum, aréna híján pedig női gladiátor sem igen lehetett.

Mint Jackson rámutat, pillanatnyilag semmi biztosat nem lehet megállapítani az elhunytról, így a csontvázat további vizsgálatoknak vetik alá, hogy megállapítsák az asszony korát, pontos testmagasságát, egészségi állapotát és származását. "Nagy valószínűséggel paraszti családban látta meg a napvilágot a római kori Britanniában, majd később jobbra fordult sorsa - tehetős emberhez ment férjhez, és halála után díszes koporsóban helyezték végső nyugalomra" - vélekedett a régész.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár