Hitler elfeledett szövetségesei

Második világháborús katonasírokra bukkantak Marcaliban

2010. július 2. 10:40 MTI

Második világháborús katonasírokra bukkantak egy hajdani frontvonalon a 68-as út Marcalit elkerülő szakaszának megépítéséhez végzett megelőző feltáráson.


Kárpáti Zoltán, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) Dél-dunántúli Regionális Irodájának vezetője elmondta, hogy a májusban megkezdett feltárás során egy bronzkori település, valamint egy Árpád-kori falu temetőjének a nyomaira, a napokban pedig hadisírokra bukkantak.

Az utóbbiaknál - a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet támogatásával - nem csupán exhumálás, majd újratemetés lesz az eddigi gyakorlat szerint, hanem rendhagyó módon régészeti módszerekkel aprólékos, részletes feltárás és dokumentáció készül a temetkezésről, az elesettek ruházatáról és egyéb részletekről.

A II. világháború alatt Marcali is része volt a németek Dunántúlt átszelő védrendszerének, a Margit-vonalnak. A KÖSZ régészei az akkori lövészárkokat, lövészállásokat és a helyben elesettek sírjait találták meg. A hadisírok feltárása és az elhunytak exhumálása a napokban zajlik.

Címkék
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!