Liszt Ferenc: szupersztár a 19. századból
2010. június 23. 17:04 MTI
Ma kezdődik a négy évszakos Liszt Fesztivál nyári szezonja a burgenlandi Doborjánban (Raiding), Liszt Ferenc szülőfalujában, ahol jövőre, a nagy magyar zeneszerző születésének 200. évfordulóján egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek a "19. századi szupersztárra".
Korábban
A Lisztomania 2011 elnevezésű emlékévet hirdető plakátokon egy ismert Liszt-arckép látható, amelyet kissé módosítottak az osztrák szakemberek; a csodagyerekként indult zeneszerző és zongoravirtuóz napszemüveget visel, vállig érő hajával együtt így olyan benyomást kelt, mint egy popsztár.
A szervezők a mai sztárkultusz és a 19. századi Liszt-imádat párhuzamosságaira akarják felhívni a figyelmet a megoldással. Ezt szolgálja a bicentenáriumi rendezvénysorozat címe, a Lisztomania is. A kifejezés Heinrich Heine német költőtől származik, aki Liszt 1841-42-es berlini koncertsorozatát jellemezte ezzel a szóval, utalva a közönség - különösen a nők - szinte hisztérikus rajongására az előadó iránt.
A hivatalos program 2011 januárjában kezdődik a doborjáni Liszt-központban, amelynek 600 fős hangversenyterme öt éve, Liszt Ferenc 195. születésnapjára készült el. Azóta évente tartanak ott fesztivált, amely az idén - a bicentenáriumi felkészülés jegyében - négy évszakos koncertsorozattá bővül. A fesztivál szerdán kezdődő nyári, ötnapos blokkjában többek között fellép Roland Batik osztrák zongorista triója, akik Liszt mellett egy 20. századi szupersztártól, Miles Davistől is játszanak darabokat, a 2011-es emlékév szellemiségének megfelelően.
A Liszt-életműnek manapság csupán 5-7 százalékát játsszák a világ koncerttermeiben, a bicentenáriumi rendezvénysorozat szervezői azonban nem elégszenek meg ennyivel. "Liszt Ferenc ragyogó egyéniségét a maga teljességében kívánjuk megmutatni a mai zenehallgatóknak" - áll a kurátorok - egy testvérpár -, Eduard és Johannes Kutrowatz programkoncepciójában. Az elképzelés már az idén formát ölt: januárban elindult a The Sound of Weimar című projekt, amelyben a Wiener Akademie együttes 2012-ig összesen hét koncerten bemutatja Liszt valamennyi zenekari művét az 1849-1860 közötti ősbemutatók előírásai alapján.
A zenekari mellett egy zongoraciklus, egy dal- és egy kórusciklus is szerepel a Lisztomania 2011 programjában, Liszt Ferenc életét pedig összesen hat kiállításon és számos egyéb projekten keresztül mutatják be. Nem Doborján az egyetlen helyszín, az emlékév programja szinte egész Burgenlandot behálózza, Kismartonban (Eisenstadt), a Haydn-házban például Liszt weimari éveiről rendeznek kiállítást.
Ugyanakkor a Sopron környéki kis falu lesz az emlékév központja, az alig ezer lakosú Doborján pedig nem idegenforgalmi centrum, de a férőhelyek számának bővítésére is indulnak programok. Formálódik például egy projekt japán sztárépítészek közreműködésével. Őket Roland Hagenberg Tokióban élő osztrák író, fotográfus gyűjtötte össze. A csoport azt tervezi, hogy úgynevezett mikroházakat, ötször öt méter alapterületű épületeket emelnek a faluban. A lakókockának is nevezett házacskákra 3 millió eurót költenének, a projekt finanszírozása azonban egyelőre még nem biztosított.
Ennek ellenére a Liszt-emlékév gazdasági kilátásai jók, a legutóbbi hasonló rendezvénysorozat, a tavalyi Haydn-emlékév eredményei legalábbis derűlátásra adnak okot; a hivatalos adatok szerint minden egyes euró állami támogatás 1,1 eurót mozgatott meg a vállalati szférában, és a rendezvények közvetlenül és közvetve több mint tízezer embernek biztosítottak munkát Burgenlandban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.