Salgótarjánban bukkant fel a pestis
2010. június 1. 15:35 MTI
Salgótarjánban nyílt meg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni ragály: a pestis című vándorkiállítása.
Korábban
A Nógrádi Történeti Múzeumban október 2-ig látogatható a kiállítás, amelyet Budapesten 2007 őszén nyitottak meg. Salgótarján a kilencedik város, ahol bemutatják a tárlatot, amelyet eddig 60 ezren néztek meg.
Varga Benedek, az orvostörténeti múzeum főigazgatója a megnyitón felidézte, hogy 1348-ban Dél-Olaszországból indult a járvány, amely másfél év alatt 30 százalékos halálozást okozott Európában. Kórokozóját csak a 19. század végén fedezték fel, amikor már 100-150 éve nem volt járvány, vagyis a megszűnést nem az ellenszer feltalálása okozta, hanem az életkörülmények, a táplálkozás, a lakhatás javulása.
A tárlaton festmények, rézmetszetek, rajzok ábrázolják a gyógyítást, ispotályok építését, a haláltáncot, láthatóak többek közt az amulettként használt pestisérmek, valamint a Zakariás- és Benedek-keresztek. Tablók ismertetik meg a látogatókat a pestiskeresztek, pestisszentek történetével, a vallás hatalmával járvány idején, de kéz- és lábfejen is érzékeltetik a bevérzéseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap