Bujkálástól a haláltáborok borzalmaiig

2010. április 30. 08:28 MTI

Korábban

A borzalmak napjai

A holokauszt legborzalmasabb napjai azonban még csak ezután következtek…

Igen, SS-katonák jöttek értünk kutyákkal, hogy marhavagonokba lökjenek bennünket. Amikor beestünk a vasúti kocsikba, a tyúkok ürülékeibe pottyantunk több gyermektársammal, mert előtte kisállatokat is tartottak bennük. Mi, gyermekek ekkor még nevetni is tudtunk ezen, és egy kicsit túl is játszottuk a helyzetet, hogy anyánkat felvidítsuk. A vonat Pozsonyból ment Auschwitzba, menetközben nem volt se kenyér, se víz. Egymáshoz préselődve utaztunk, és többen a vonatban haltak meg. A halottakról való gondoskodás a cigányság körében rendkívül fontos, mégsem tudtunk ennek eleget tenni a mostoha körülmények miatt. Auschwitzban a vagonok kinyitásakor kigurultak a holttestek. 1943 tavaszán kerültünk a táborba, ahol "emberi árnyékok" fogadtak minket.

Milyen viszonyok között kellett ott élniük?

Isteni csoda volt, hogy megérkezésünkkor eleredt az eső, mindenki ezzel próbálta oltani a szomját, öcsém például lehajolva, a járókövek közül szívta fel a vizet. Ő a tábor felszabadulása után halt meg nem sokkal... A kenyérmaradékot az asszonyok többrétegű szoknyáik redőibe rejtették. A megpróbáltatások következtében többen halottan hozták világra a gyermeküket, voltak csecsemők, akik az alultápláltság és egyéb okok miatt haltak meg.

1944. augusztus 2-án, amikor már tudták, hogy a szövetségesek közelítenek Auschwitzhoz, a németek elkezdték a szelektálást, és sokakat küldtek a halálba. Akiket életképeseknek ítéltek, kőbányába irányították követ faragni az utcák macskaköveihez. A válogatást szabadságról visszatért katonák végezték. Emlékszem, egy lengyel asszony maga mellé vett, azt mondta rám, hogy törpének születtem, ugyanakkor dicsérte munkaképességemet. A katonák ezt elhitték, és az életben hagyottakhoz soroltak.

Tény, hogy akkor 10 éves voltam csak, de a megpróbáltatások miatti sűrű ráncaim miatt sokkal idősebbnek néztem ki. Hallottam ugyanakkor, hogy egyik rokonom a szelektáláskor átkiáltott családjának, hogy vigyázzanak a gyermekére, mert ő már nem teheti meg. Összesen 240 rokonom halt meg a lágerben, édesanyámmal éreztük, hogy az ő hamujukat is fújja a szél az arcunkba.

Mi történt a megpróbáltatások utolsó évében?

A nőket Ravensbrückbe szállították, én is ide kerültem nővéremmel és édesanyámmal. Az életben maradás egyik záloga az volt, hogy ne keltsünk feltűnést, én pedig azt hazudjam, hogy 16 éves vagyok. A ránk vigyázó nők azonban sokkal gonoszabbak, szigorúbbak voltak, mint a férfiak Auschwitzban. Sterilizálták a nőket, két teherautóval pedig többünket később a bergen-belseni haláltáborba hurcoltak.

A halottak három óriási halom hevertek, őket kellett elásnunk. További gödröket is kialakítottunk, amelyekről már tudtuk, hogy azokba minket akarnak eltemetni. Ekkoriban a hullák voltak az én barátaim, volt, hogy beszélgettem velük, volt, hogy egy elgurult fejet vittem vissza a halomba. Aztán 1945. április 15-én egy páncélos szakította át a tábor kerítését, és vezetője azt kiáltotta: "én vagyok a ti felszabadítótok!". Amit persze alig hittünk el.

Írói munkásságára milyen hatással volt a holokauszt?

Meghatározó, tulajdonképpen erre épül. Több könyvet is írtam a vészkorszak barbarizmusáról, a legutóbbinak a címe: Das Leben in Verborgenen. Ez összefoglalja a második világháborús szenvedéseket, azokat a borzalmakat, amelyeket a családomnak és nekem át kellett élnem, tehát leginkább önéletrajzi ihletésű. A stílus igyekszik követni a cigányság színes mesélési stílusát, és az volt a célom ezzel a kötettel, hogy az olvasók úgy érezzék: tényleg egy 10 éves kislány meséli el a koncentrációs táborok megpróbáltatásait. A tervek szerint a könyv ősszel magyarul is megjelenik. Emellett a festményeimmel és azzal a CD-vel, amelyen énekelek, szintén a roma kultúrát szeretném közelebb hozni az emberekhez.

előző oldal 2 / 2