Nem találják a harmadik világháború kommunista főhadiszállását

AFP

A keletnémet néphadsereg Szászországban, a Kossa közeli erdőségben először egy hat kilométeres kerítést épített, amibe hatezer voltot vezettek, majd megkezdődött egy hatalmas, csúcstechnikával felszerelt földalatti bunker alapozása. A munkálatokat 1979-ben fejezték be, ekkora a 75 hektáros területen hat, különálló, a levegőből észrevehetetlen betonépület készült el, amelyeket robbanásálló ajtókkal, és fertőtlenítő zuhanyzókkal szereltek fel. A hatalmas földalatti épületekhez betonalagutak vezetnek, és ott ma egy múzeum üzemel, ahol a korszak haditechnikai eszközeit állították ki.

Ez a hely egész mostanáig - a közvélekedés szerint - a Német Néphadsereg harmadik hadseregének egyik központja volt, amelynek parancsnoksága alatt 90 ezer katona szolgált. Egyes történészek azonban másként vélekednek: Torsten Diedrich, a potsdami Hadtörténeti Kutatóintézet munkatársa szerint Kossa a Varsói szerződés parancsnoki bunkerének épült.

Háború esetén 350 tiszt, és 250 beosztott dolgozhatott volna a börtönszerű erődben, ahol a legjobb helyen lettek volna a Nyugat-Európa felé előretörő hadosztályok kontrollálására. A bunkernek közvetlen vonala volt Moszkvába: a troposzféra rádiókkal még atomcsapások esetén is küldhettek volna üzeneteket. Más történészek azonban nem hisznek ebben: szerintük az épület túl spártai egy főhadiszálláshoz.

A probléma gyökerei a szovjet időszak máig élő hadititkaiban keresendők. Amikor ugyanis a szovjet csapatok kivonultak az NDK területéről, több hatalmas laktanyát hagytak hátra, azt azonban egyes épületek esetében még a történészek sem tudják, hogy azok mire szolgáltak. Biztosan csak annyit lehet tudni, hogy háború esetén Honeckert a Berlinhez közeli Prendenbe vitték volna, ahol a Politbüro tagjait védték volna a föld alatt. A többi bunker ma kincsvadászok és fosztogatók célpontja: míg egyes építményeket ellepett a víz, mások beomlottak, és egy elenyésző kisebbségükben pedig múzeumokat rendeztek be.

A háború tervezett menetéről sem tudunk túl sokat. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk: a Varsói Szerződés titkos tervezeteinek 2005-ös publikálásakor arra derült fény, hogy a konfliktus minden bizonnyal Lengyelország területén robbant volna ki. A NATO rakétái leghatékonyabban ezt a területet voltak képesek befogni, és a Szovjetunió sem tudta volna korábban feltartóztatni az esetlegesen előrenyomuló NATO erőket.

A szovjet hadvezetés a világot 14 „hadszíntérre” osztotta volna, a Távol-Kelettől a Sarkvidékig, ám a leghevesebb harcokat Közép-Európába vizionálták. A kommunista szövetség ezért tartott egy összességében kétmillió fős hadsereget készenlétben: csak az NKD-ban 7000 tank, 6500 páncélozott csapatszállító, és 31 nukleáris kilövőhely várta a támadást.

Az összecsapás a szakértők szerint egy hagyományos fegyveres konfliktussal vette volna kezdetét, ám ez hamar megváltozott volna, amikor az egyik fél kétségbeesett helyzetében meghúzta volna az atomravaszt. Talán az a forgatókönyv is megeshetett volna, hogy a győzelemre álló fél mintegy előzetes óvintézkedésként mért volna atomcsapást ellenfelére.

A történészek a tervek, oktatófilmek, és katonai direktívák fényében abban mind egyet értenek, hogy a nukleáris háború következtében Európa közepe szinte teljesen elpusztulhatott volna. A két háborús fél tervei az általuk követett megoldásokat is hűen tükrözték: míg a NATO atombombái pontos területeket pusztítottak volna el, a szovjetek a pontatlanságot egy jóval nagyobb atomarzenállal kompenzálták volna.

Az atomcsapásokat tankok követték volna, ám a lengyel-szovjet gőzhenger irányítása Moszkvából nehézkes lett volna, így mindenképp szükség volt egy főhadiszállásra. Egyesek szerint ez a lengyel Legnicában, az Odera keleti partján lett volna, ahol 300 tábornok és egy 60 ezer fős hadsereg állomásozhatott volna. Van, akik szerint a bázist Möhlau mára felrobbantott bunkereiben rendezték volna be, és szintén pályázik a címre Falkenhagen betonbunkere, ahol már a nácik is vegyi fegyvereket gyártottak.

A legújabb célpont pedig már a cikk elején is említett kossai létesítmény lehetett. Ezen helyszín mellett az oda telepített elektronikus-, és telekommunikációs eszközök fejlettségével érvelnek, illetve ott őrizték a kor egyik csúcsszámítógépét, az AP3-at is. A szkeptikusok szerint azonban ez a bunker is túl kicsi és kényelmetlen volt, és a tábornokok oda be nem tették volna a lábukat. Mindamellett ezt a helyet nem használták volna sokáig: a szovjet csapatok a tervek szerint a Rajnát hét, míg az Atlanti-óceánt 12 nap alatt érték volna el.

A háború azonban sosem tört ki, így mindezek csak spekulációk maradtak.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
• A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
• Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
• Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
• Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
• 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
• Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
• Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
• Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye